Szavazzon az olimpiáról: ki volt a legjobb, ki okozott csalódást, mit várhatunk Párizsban?

Vágólapra másolva!
2021.08.11. 11:06
null
A tokiói olimpia magyar aranyérmesei (Fotó: Árvai Károly)
Véget ért a tokiói olimpia, a magyar csapat hat arannyal és összesen húsz éremmel zárt. Számtalan csodálatos pillanatot hozott ez a 16 nap, de voltak fájdalmasabb eredmények, nem éppen kellemes meglepetések is. A Nemzeti Sport játékra hívja az olvasókat: szavazzanak több kategóriában is, lássuk, hogyan vélekednek a tokiói olimpiáról a szurkolók, akik nem ritkán hajnalban keltek, rekedtre kiabálták magukat a tévé előtt a győzelmeket látva, fogták a fejüket egy-egy váratlan vereség miatt, és minden egyes nap újult erővel szorítottak azért, hogy a magyar sportolók újabb aranyakat, újabb érmeket nyerjenek.

 

Hogy milyen volt ez az olimpia?

A matematika igencsak egzakt tudomány, ezért joggal mondhatjuk, hogy fantasztikus, mert huszonöt éve nem szereztünk ilyen sok érmet. De éppenséggel az is igaz, hogy a közelmúlt olimpiái közül csak Montrealban és Pekingben nyert a magyar csapat hatnál kevesebb aranyat. Míg Londonban és Rióban nagyon kevés ezüstérem született a győzelmekhez képest, most kiegyenlítettebb volt az első és második helyezések aránya. Sokan kevesebbet, mások többet vártak – arra kérjük olvasóinkat, válaszoljanak következő kérdéseinkre, hogy kiderüljön, kik voltak az olimpia sztárjai, mely sportágak tetszettek vagy éppen nem tetszettek, mire számíthatunk három év múlva Párizsban.

 


 

 

 

 

 

 



Legfrissebb hírek

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30

Olimpia 2036: az indiai jelentkezésről tárgyalnak Lausanne-ban

Egyéb egyéni
2025.06.22. 17:50

Olvasóink ismét ollózós gólt választottak, a Honvéd-támadó találatát látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
2025.06.21. 18:06

Tíz nehéz kérdés az olimpiák történetéből – 1. rész

Egyéb egyéni
2025.06.16. 13:54
Ezek is érdekelhetik