Tokió 2020: japán gyásznap – csak második a dzsúdócsapat

Vágólapra másolva!
2021.07.31. 13:13
null
Alulmaradt a döntőben a cselgáncs őshazája (Fotó: Getty Images)
A cselgáncsozók csapatdöntőjét rendezték meg a Tokióban zajló olimpián. Az aranyérmet a franciák szerezték meg a házigazdák előtt, míg a bronzérem Izraelbe és Németországba kerül.

 

Valószínűleg gyásznap lesz a mai Japánban, hiszen hiába szerzett meg kilenc aranyérmet a lehetséges 14 egyéni számból a házigazdák judócsapata, ha a végén az első ízben az olimpiai programban szereplő csapatversenyt viszont elveszítették. Pedig a hazaiak csapatában hatból négyen is az egyéni dobogó tetején állhattak, a franciáknál viszont csak a 70 kg-os Clarisse Agbegnenou állhatott a dobogó tetejére az egyéni versenyben.

Viszont a fináléban éppen ő kezdett, igaz, nem a saját súlycsoportjában, hanem eggyel feljebb, ahol éppen ellenfele Arai Csizuru volt az úr. Azonban Agbegnenou-t ez sem zavarta, és ipponnal adta meg a meccs alaphangját. A második meccsen volt „lyukas” a japán csapat, hiszen Mukai Soicsiro még csak dobogóra sem állhatott a férfi 90 kg-os súlycsoport egyéni versenyében, igaz, Axel Clerget sem, és a ráadásban ő is iponnal nyerte meg mérkőzését.

A nehézsúlyú Szone Akira hozta vissza a hazai reményeket, aki ugyancsak egy ipponnal nyert Romane Dicko ellen, de aztán következett a férfiak nehézsúlyú mérkőzése, ahol a súlycsoport újdonsült aranyérmesére, Wolf Aaronra az eddig egyeduralkodó, korábbi kétszeres ötkarikás győztes Teddy Riner várt, s miután aranyponttal az európai nyert, nagy bajba kerültek a japánok, hiszen 3–1-nél a másik „luk”, az 57 kg-ban „csak” bronzérmes Josida Cukasza következett az ezüstös Sarah Leonie Cysique ellen, aki végül egy vazarival szerezte meg a franciák negyedik sikerét, így a negyedik japán bajnok, Ono Sohej már tatamira sem léphetett.

Ez pedig a sportág őshazájában nagyjából akkora pofon, mint az előző, 1964-es tokiói olimpián, a sportág debütálásakor a holland Anton Geesink sikere a Japánban tardícionálisnak számító abszolút kategóriában. A franciák viszont joggal ünnepelhettek, hiszen Japánban legyőzni azokat a házigazdákat, akik a vb-ken az eddigi összes (szám szerint négy) csapatversenyen diadalmaskodtak, az bizony nagy szó. Teddy Riner pedig csak begyűjtötte a harmadik olimpiai aranyát, még ha nem is teljesen így képzelte el...

TOKIÓ 2020
CSELGÁNCS, CSAPATVERSENY
1. Franciaország
2. Japán
3. Izrael és Németország
5. Hollandia és Oroszország

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16
Ezek is érdekelhetik