Tokió 2020: ez történt az éjjel az olimpia harmadik napján

Vágólapra másolva!
2021.07.26. 08:08
null
Márton Anna térde sok ijedtséget okozott (Fotó: Tumbász Hédi)
Magyar idő szerint vasárnap éjjel folytatódott Tokióban a 32. nyári olimpia, s ezúttal is több magyar sikerért szoríthattunk. „Későn kelő” olvasóink kedvéért összefoglaljuk az éjszakai-hajnali történéseket.

Az olimpia harmadik napja tulajdonképpen még a másodikon kezdődött, a férfi triatlonosok ugyanis – legalábbis magyar idő szerint – még vasárnap elrajtoltak, s Bicsák Bence a sportág legjobb magyar olimpiai eredményét elérve a 7. helyen zárt, míg Tóth Tamás a 29. helyen futott be.

A női kardvívók is korán kezdtek, Katona Renáta lépett elsőként pástra, s ugyan bejutott a legjobb 32 közé, ott kikapott a kétszeres olimpiai ezüstérmes Szofija Velikajától. Márton Anna az első meccsén megsérült – kificamodott az a bal térde, amelyben decemberben elszakadt az elülső keresztszalagja, s műtét nélkül, konzervatívan kezelték, hogy itt lehessen az olimpián. Végül ő és Pusztai Liza is bejutott a 16 közé, s Márton még innen is tovább tudott lépni, így a nyolc közé egyedüli magyarként jutott el világbajnoki bronzérmesünk. Bővebben vívóink hajnali szerepléséről itt.

Úszóink közül Németh Nándor férfi 200 méter gyorson nem jutott be a döntőbe, a 15. helyen zárt. A 4x100-as gyorsváltónk az olimpiák történetében először vehetett részt a fináléban, s ott éppen Németh remek hajrájának és jobb benyúlásának is köszönhetően sikerült megszerezni az igen kiváló 5. helyet – ráadásul új országos csúccsal. Úszóink szerepléséről itt írtunk bővebben.

A hétfői hajnal legkellemetlenebb meglepetését a cselgáncsozó Karakas Hedvig szolgáltatta, miután a lengyel Julia Kowalczyk egy vazarival legyőzte, így Európa-bajnokunk számára gyorsan véget ért az olimpia.

Szintén véget ért a tokiói szereplés egyesben asztaliteniszezőinknek, mivelMajoros Bence 4:1-re kikapotta férfi egyes második körében a dán Jonathan Grothtól.

Legfrissebb hírek

Öttusa, triatlon: több szám, több siker?

Utánpótlássport
20 órája

Kindl Gábor: Szeretnénk ezeket az élményeket Magyarországra is elhozni

Egyéb egyéni
2025.09.02. 11:44

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

„Nehéz volt az idáig vezető út” – Bicsák Bence az Eb-ezüstérem után

Egyéb egyéni
2025.09.02. 08:00

Dévay Márk és Kropkó Márta volt a legjobb magyar a francia riviérán

Egyéni
2025.08.31. 20:05

Bicsák Bence ezüstérmes a triatlon Európa-bajnokságon!

Egyéb egyéni
2025.08.31. 19:17

Mindenkit lefutott a belga triatlonos az isztambuli Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.08.30. 18:01

Triatlon: két kontinens bajnoksága jön Isztambulban a hétvégén

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:57
Ezek is érdekelhetik