Tokió 2020: éremmel térne haza a karatés Hárspataki Gábor

Vágólapra másolva!
2021.07.30. 10:43
null
Hárspataki Gábor (Fotó: Magyar Karate Szövetség)
A karatés Hárspataki Gábor éremmel szeretne hazatérni a tokiói olimpiáról – számolt be róla az MTI.

 

„Az elsődleges célom, hogy kategóriámban benne legyek az első ötben, de igazából éremért szeretnék menni. Azon leszünk, hogy a csoportban az első kettőben végezzek, és amennyiben ez sikerül, döntőbe jussak, ha pedig már ott vagyok, elhozzak egy szép aranyérmet” – idézi a Magyar Karate Szakszövetség sajtóközleménye az MTK versenyzőjét.

Hárspataki hozzátette, nehéz dolga lesz, mert a csoportból csak az első kettő jut tovább, de úgy érzi, képes elérni a célját. A 25 éves sportoló hathetes felkészülésen van túl és egy hét múlva lép tatamira a japán fővárosban, sportága olimpiai debütálásán. A júniusi párizsi kvalifikációs versenyen való sikeres szereplést követően egyhetes pihenőt kapott, azután napi két edzéssel készült. A küzdelemben a 75 kilogrammos súlycsoportban induló Hárspataki Gábor előbb az állóképességét és a technikáit fejlesztette, majd a taktikai rész került terítékre edzője, Fischer Mihály irányításával.

Az elmúlt tíz napot Sepsiszentgyörgyön edzőtáborban töltötte, ahol magyar és román válogatottak segítették a felkészülését. Ekkor a végső simítások voltak terítéken, a lehetséges ellenfelekre külön is készültek.

„Szerintem és az edzőm szerint is jól sikerült a felkészülés. Most három nap pihenés következik, hogy feltöltődjek, és éhes legyek a versenyzésre" –
nyilatkozta az Európa Játékokon harmadik helyezett, Eb-ezüst- és bronzérmes karatés, aki edzőjével, valamint edzőpartnerével, a korábbi korosztályos világbajnok Szegedi Dömével hétfőn utazik ki Tokióba.

A karate egyike annak az öt sportágnak, amely a japán szervezők kezdeményezésére került a tokiói olimpia programjába. A 75 kilogrammosok csoportküzdelmei jövő pénteken magyar idő szerint 10 órakor kezdődnek. A résztvevők két ötfős csoportban körmérkőzéseket vívnak egymással, majd a két-két legjobb az elődöntőben találkozik, és a győztesek vívják a döntőt.

Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
10 órája

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30
Ezek is érdekelhetik