Tokió 2020: Az a tipikus, hidegrázós pillanat volt – Bordás Réka

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.07.10. 08:41
Bordás Réka fejében megfordult a nyaralás gondolata, de egyáltalán nem bánja, hogy egészen másképp alakul a nyara. A DVSC beállója csak a keddi, Montenegró elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be a magyar női kézilabda-válogatottban, de akkor már tudta, hogy utazik Tokióba. Az NSO Tv a brazilok elleni, 34–31-re megnyert mérkőzés után beszélgetett a 23 éves játékossal. 

„Voltak terveim a nyára, de elsősorban az volt, hogy megyek az olimpiára! Egyébként váratlanul ért, hogy behívtak az összetartásra, azon pedig nagyon meglepődtem, hogy bekerültem az utazó keretbe is. Kellett öt perc, mire felfogtam, hogy én is mehetek Tokióba. Az a tipikus, hidegrázós pillanat volt, nagyon örültem!" – mondta Bordás Réka a második válogatott mérkőzése után az NSO Tv-nek.

Videónkból kiderül, kit hívott fel először a nagy hírrel, hogyan sikerült a beilleszkedése a csapatba, és arról is beszél, hogy a vb-ezüstérmes, olimpiai negyedik helyezett édesapja, Bordás József mennyit mesélt már neki az ötkarikás játékokról.

KÉZILABDA
NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁGBRAZÍLIA34–31(20–18)
Siófok, 800néző.Vezette:Horváth, Marton
MAGYARORSZÁG:Janurik – LUKÁCS V. 4, KLUJBER 10 (7), Kovacsics 1, Kisfaludy, Háfra N. 2, Schatzl Nadine 2.Csere:Szikora, Bíró B. (kapusok), Bordás 2, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 6, Vámos P. 1, Helembai F., Márton G. 3, Kiss N. 2, Tomori 1, Szucsánszki.Szövetségi kapitány:Elek Gábor
BRAZÍLIA:Moreschi – Rodrigues 2, Nascimento 4 (1), VIEIRA 4, Guariero, T. Arauto 3, Fermo 2.Csere:Arenhart 1, Arruda (kapusok), DE PAULA 5, E. Amorim 3, L. Arauto 1, Gomes 1, de Castro 3 (1), Bitolo 1, Da Rocha, Matieli 1, Ventura.Szövetségi kapitány:Jorge Duenas
Az eredmény alakulása. 3. p.:1–3.6. p.:4–3.13. p.:7–7.17. p.:11–12.23. p.:14–15.34. p.:21–21.42. p.:25–25.45. p.:28–25.51. p.:30–26.58. p.:32–30
Kiállítások:6, ill. 4 perc
Hétméteresek:7/7, ill. 3/2

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
17 órája

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52
Ezek is érdekelhetik