Tokió 2020: Aranyat nyerni most különösen nehéz lesz – Hüttner Csaba

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2021.07.05. 15:15
null
A Tokióba készülő magyar kajak-kenusok (Fotó: Árvai Károly)
Hat dobogós helyezést várnak a kajak-kenus csapattól a szakmai vezetők, akik szerint az esélyeket növeli, hogy egyesben és párosban két hajó állhat rajthoz nemzetenként, ugyanakkor figyelmeztetnek: a sajátos körülmények megnehezíthetik a sportolók dolgát.

 

Ünnepélyes keretek között mutatta be huszonnégy tagú tokiói küldöttségét hétfőn a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) – az olimpián tizenhét gyorsasági és egy szlalomversenyző, a paralimpián hat sportoló száll vízre Japánban.

A sajtóeseményen Schmidt Gábor felelevenítette: 2019-ben – amikor a versenynaptár soron következő viadalairól, az edzőtáborok szervezéséről és a hajók szállításával kapcsolatos logisztikai feladatokról adtak tájékoztatást – senki sem gondolta, hogy nem lobban fel a láng 2020 júliusában Tokióban.

„Kétezerhúsz tavaszán azonban minden megváltozott, volt olyan időszak, amikor abban sem voltunk biztosak, hogy megrendezik a játékokat – mondta Schmidt Gábor. – Most azonban már biztos, hogy augusztus 2-án megkezdődnek a gyorsasági viadalok Tokióban, a szlalom kajak-kenusok pedig már ezt megelőzően versenyeznek.”

Az elnök felidézte: a hazai szövetség idén nyolcvanéves, és eddig éppen nyolcvan ötkarikás érmet szereztek a magyar versenyzők.

„Nagyon sok emlékezetes pillanat részesei lehettünk, s ezek közül több a csapatban most is helyet kapó sportolónkhoz fűződött” – tette hozzá az elnök, külön megemlítve Kozák Danutát (FTC), a küldöttség ötszörös olimpiai bajnokát, valamint a Rióban ugyancsak aranyérmes Csipes Tamarát (BHSE). Rajtuk kívül Kopasz Bálint (Graboplast Győr), Tótka Sándor (UTE) nem olimpiai újonc, míg a paraszágban Varga Katalin (Szegedi VSE) és Rozbora András (AVSE) versenyzett korábban paralimpián.

Hüttner Csaba, a gyorsasági válogatott szövetségi kapitánya kiemelte: jelentős tett, hogy a magyarok minden versenyszámban rajthoz állnak, a várakozásokról szólva pedig hozzátette: „Sok érem van a csapatban, de szerintem aranyat nyerni most különösen nehéz lesz. Extrém olimpia elé nézünk, amelyen azok a versenyzők lesznek eredményesek, akik a legjobban tudnak alkalmazkodni a sajátos tokiói körülményekhez. Az eredményességet ugyancsak meghatározhatja, hogy – miként a nemzetközi viadalok megmutatták –, minden számban vannak nagyon erős nemzetközi riválisok.”

Hüttner a felkészülés jelenlegi szakaszáról elmondta: minden a terv szerint halad, a sportolók fő bázisa Szolnok, de többen készülnek Szegeden és Dunavarsányban is.

A szövetségi kapitány elmondta: a férfikajak-szakágban a csapathajók összeállításában lehetnek még változások. A férfi kajak négyesben Kopasz helyett Béke Kornéllal (KSI SE) kísérleteznek.

„Hangsúlyozom: nem biztos, hogy ez lesz a végleges csapat, de most a Béke, Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Tótka Sándor négyessel tesztelünk. A legfontosabb, hogy arányosan legyenek elosztva a számok a versenyzők között, Kopasz Bálintnál pedig egyértelműen az egyes élvez prioritást, a leglényegesebb, hogy az egyesbeli eredményes szereplését ne veszélyeztesse semmi” – jegyezte meg Hüttner, aki a Nemzeti Sport kérdésére megerősítette: a Nádas, Kopasz egységgel is próbálkoznak K–2 1000 méteren, így elképzelhető, hogy ebben a számban is két magyar hajó versenyez a játékokon.

A magyar kajak-kenu a szlalomszakágban sporttörténelmet ír Tokióban, Schmid Julia személyében először indul magyar szlalom kajak-kenus ötkarikás játékokon. Storcz Botond szakágvezető tájékoztatása szerint a sportoló már elutazott Japánba, és a célja a tisztes helytállás lesz.

A gyorsasági kajak-kenus csapat július 25-én utazik el Japánba.

BOROS GERGELY: A SPORTOLÓINK JÓ ÁLLAPOTBAN VANNAK
„A megszokotthoz képest kicsit más utat járt be mindenki, hogy ott lehessen Tokióban, de örömteli, hogy huszonnégy versenyzővel tudjuk képviselni az országot. A csapat éremerős, szerintem a hat dobogós helyezés reális elvárás, bízom benne, hogy ezek közül minél több lesz a legfényesebb medál. Az esélyeket növeli, hogy idén először egyesben és párosban két egység állhat rajthoz nemzetenként. A sportolóink jó állapotban vannak, mindenkit beoltottak a koronavírus ellen. Három hét múlva elindulunk az akklimatizációs edzőtáborba, Takamacuba” – mondta Boros Gergely, az MKKSZ szakmai igazgatója

A TOKIÓBAN INDULÓ MAGYAR CSAPAT
Gyorsasági kajak-kenu
Férfiak
K–1 200 m:
Tótka Sándor, Csizmadia Kolos
K–1 1000 m: Varga Ádám, Kopasz Bálint
K–2 1000 m: Béke Kornél, Varga; Nádas Bence, Kopasz?
K–4 500 m: Béke, Nádas, Csizmadia, Tótka?
C–1 1000 m: Adolf Balázs, Fejes Dániel
C–2 1000 m: Adolf, Fejes
Nők
K–1 200 m:
Lucz Dóra, Kárász Anna
K–1 500 m: Kozák Danuta, Csipes Tamara
K–2 500 m: Kozák, Bodonyi Dóra; Csipes, Medveczky Erika
K–4 500 m: Kárász, Kozák, Csipes, Bodonyi
C–1 200 m: Takács Kincső, Horányi Dóra
C–2 500 m: Balla Virág, Takács

Szlalom kajak-kenu
Schmid Julia (női kenu)

Paralimpia
Pulai Erika (KL1)
Varga Katalin (KL2)
Kiss Péter (KL1)
Rozbora András (KL2)
Kiss Erik (KL3)
Juhász Tamás (VL2, KL1)

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
12 órája

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
15 órája

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13
Ezek is érdekelhetik