Tokió 2020: a Magyar Atlétikai Szövetség elnökének nincsenek konkrét elvárásai

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.07.19. 17:42
null
Gyulai Miklósnak nincsenek konkrét elvárásai (Fotó: Tumbász Hédi)
Gyulai Miklósnak, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnökének nincs konkrét elvárása a versenyzőikkel szemben a pénteken kezdődő tokiói olimpián.

 

„A csapaton belül mindenkinek megvan az elvárása saját magával szemben, nekem egy ennyire szokatlan helyzetben, ami az elmúlt másfél évet jellemezte, nincs semmi konkrét célkitűzésem feléjük. Nem tudjuk, hogy mi van kint, hogy lesznek a dolgok Japánban” – idézi a MASZ honlapja Gyulait.

Az elnök hozzátette, számára most az a legfontosabb, hogy a magyar atléták érkezzenek meg szerencsésen, minden csomagjukkal együtt Japánba, és maradjanak egészségesek az ötkarikás játékok ideje alatt is.

„Hogy egy ilyen nehéz helyzetben mi jön ki, azt majd a következő két hétben a televízió előtt ülve megtudjuk” – vélekedett.

A magyar atlétaválogatott első csoportja hétfőn kelt útra. Kámán Bálint, a MASZ sportszakmai igazgatója elmondta, hogy a 23 fős küldöttség először Tocsigibe megy akklimatizációs edzőtáborba.

„Ez egy régi kapcsolat közöttünk, már a 2015-ös pekingi világbajnokság előtt is ott edzőtáboroztunk. Nagy örömünkre szolgált, amikor az olimpiai bizottságon keresztül megkerestek bennünket, ezúttal is szívesen megyünk hozzájuk” – magyarázta.

A második csoport egy hét múlva, a harmadik jövő szerdán landol Japánban, de annak tagjai egyből az olimpiai faluba érkeznek. A gyaloglókat a helyi szervezőbizottság szállítja át Szapporóba, ahol a versenyük lesz. Az olimpiai atlétikaversenyek első napja jövő pénteken lesz.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01
Ezek is érdekelhetik