Tokió 2020: Sós Csaba szerint döntőbe juthatnak a férfiváltóink

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.06.21. 10:36
null
A szövetségi kapitány szerint mindkét férfiváltónk döntőbe juthat az olimpián (Fotó: Szabó Miklós)
Férfi gyorsváltóink folytathatják a sikersorozatot: az elmúlt évek döntős szereplései után az olimpián is megküzdhetnek a legjobbakkal.

 

– A 2017-es hazai világbajnokság bronzérme a férfi 4x100-as gyorsváltóban, majd egy hónappal később a szám junior világbajnoki aranya feltette a térképre Magyarországot – Tokióban ott lehet a döntőben a csapatunk?     
– Mindenképpen, hiszen a világranglista élmezőnyében vannak a srácok – jelentette ki magabiztosan Sós Csaba szövetségi kapitány.

– Min múlhat a siker, a pontszerzés, netán...?     
– A pillanatnyi állapot dönt majd, de mi ezekből a helyzetekből általában jól szoktunk kijönni.

– Önről tudjuk, hogy nagy matekos, az úszási sorrendet rendre csillogó szemmel határozza meg. Vagy álmodja meg.     
– Sok múlik a sorrenden. Ahhoz, hogy minden passzoljon, nagyon figyelem a mezőnyt, emellett van egy elképzelésem, ráadásul a fiúkat jól ismerem, tudom, mit tudnak, hányadik helyen úszva képesek a legjobb teljesítményre.

– A 4x100-as gyorsváltó mellett a 4x200-as is esélyes a pontszerzésre?     
– Igen, bár ez azért kemény dió lesz, hiszen az egyéni számaival való ütközés miatt Milák Kristóf nem úszik az előfutamban, vagyis a döntőbe jutást nélküle kell megoldanunk – ha úszna Kristóf, biztosabb lennék a fináléban, a hiányát minden csapat megérezné, mi is meg fogjuk.

– A felforgatott program, vagyis, hogy délután vannak az előfutamok, délelőtt a döntők, talán a váltóban még inkább érezteti a hatását, hiszen négy embernek kell összehangolódnia.     
– Való igaz, hogy a mieink nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy reggel kell jobban úszniuk, de szerintem ez nem lesz hatással a teljesítményükre. A toronymagas esélyes amerikai váltóéra meg kiváltképp nem, hiszen ott olyan bődületesen erős a mezőny, hogy minden egyes versenyen már az előfutamban rákényszerülnek a versenyzők, hogy jól ússzanak.

– Szombaton este megnevezte a tokiói utazókat, ám hivatalossá csak a Magyar Úszószövetség elnökségének jóváhagyása után válik a lista. Jól sejtem, hogy a váltók miatt már-már sakkjátszmába hajlott a csapat összeállítása?     
– Igen. Figyelembe kellett vennem mindent, ráadásul kötött a kvalifikációs időszak időtartama is, amely ugye a pandémia miatt egy évvel hosszabbra nyúlt. A hazai ranglista alapján a legjobb időeredménnyel száz gyorson Németh Nándor, Milák Kristóf, Szabó Szebasztián és Kozma Dominik rendelkezik, ugyanez a kétszáz gyors vonatkozásában így fest: Németh, Kozma, Zombori Gábor, Holló Balázs – Milákot az előbb említettek miatt kivettem a rangsorból.

– Az úszás egyéni sportág, mégis mindenki nagyon szeret váltóban úszni, vajon miért?     
– Én is így voltam ezzel, de sem úszóként, sem kapitányként nem tudom, miért. Talán azért, mert négyen mennek ki egyszerre ilyenkor a rajtkőhöz, már ez ad némi plusz erőt, s ha a csapatban van egy, netán két klasszis, az még tovább ösztönzi a társakat. Ráadásul az, aki egyéniben esetleg nem képes odakerülni a legjobbak közé, csapatban megteheti – hatalmas energiák szabadulnak fel egy-egy váltóverseny során.

Sós Csaba (Fotó: Tumbász Hédi)
Sós Csaba (Fotó: Tumbász Hédi)
Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16
Ezek is érdekelhetik