Tekvondó: hat magyar indul a szófiai olimpiai selejtezőn

Vágólapra másolva!
2021.05.04. 17:14
Négy magyar tekvondós a nyári tokiói olimpiára, kettő pedig a paralimpiára szerezhet kvótát, ha sikerrel veszi az európai kvalifikációs viadalt, amelynek – a koronavírus-járvány miatti többször halasztás után – a hét végén ad otthont a bolgár főváros – írja az MTI.

Patakfalvy Miklós, a hazai szövetség első embere bizakodva várja a péntektől vasárnapig tartó viadalt, amelyen fiatal magyar csapat indul, soraiban az április elején, ugyancsak Szófiában rendezett Európa-bajnokságon aranyérmes, 18 éves Salim Omarral és az ott bronzérmes, 20 esztendős Patakfalvy Lucával.

Az esélyekkel kapcsolatban – a szövetség honlapján nyilatkozva – úgy fogalmazott, jóval nehezebb dolguk lesz, mint az Eb-n, de ettől függetlenül nem rosszak a kilátások.

„A megszokott nyolc-nyolc súlycsoporthoz képest az olimpián csak négy-négy súlycsoport lesz, így csak az úgynevezett olimpiai súlycsoportokban lehet kvótát szerezni. Ez annyit tesz, hogy sokkal sűrűbb lesz a mezőny, hiszen három kategóriából kerülhetnek versenyzők egy adott olimpiai súlycsoportba. Mind a négy indulónak jók az esélyei. Egy kvóta egyáltalán nem irreális, de ha minden jól sikerül, akár kettő is összejöhet” – mondta Patakfalvy Miklós, aki szerint Salim Omar favoritnak számít, de a 22 éves Füredi Rebeka és Patakfalvy Luca is ott van a világ legjobbjai között, miként a 2019-ben Európa-bajnoki harmadik, 19 esztendős Józsa Levente is döntőbe verekedheti magát. Kategóriánként az első két helyezett jut ki Tokióba.

„Paracsapatunk két fővel indul a kvalifikációs tornán. Közülük D. Kiss Zoltán korábban volt már Eb-bronzérmes, de a paralimpiai indulás jogának megszerzéséhez súlycsoportjában nyernie kell Szófiában. Másik indulónk, Fülöp Attila is okozhat kellemes meglepetést” – jelentette ki az elnök.

A MAGYAR MENETREND:
Péntek: Füredi Rebeka (67 kg), Salim Omar (58 kg)
Szombat: Patakfalvy Luca (57 kg), Józsa Levente (68 kg)
Vasárnap: D. Kiss Zoltán (K44, +75 kg), Fülöp Attila (K44, 75 kg)

(MTI)

Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik