Férfi vízilabda: Märcz Tamás bő olimpiai keretet hirdetett

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.05.25. 14:32
null
Märcz Tamás (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya 19 tagú olimpiai keretet hirdetett – adta hírül kedden a szövetség hivatalos honlapja.

 

A szövetségi kapitány keretében a 2020-as Európa-bajnok játékosok mindegyike megtalálható, mellettük hatan küzdenek azért, hogy kiharcolják a tokiói csapattagságot.

„Lassan másfél év telt el a 2020-as Európa-bajnokság óta, de az akkor győztes csapat mindenképpen jó alap az olimpiai keret kialakítására. A tudás ezekben a fiúkban megvolt és most is megvan, jól és eredményesen játszottak akkor, de közben rajtuk kívül is láttam több jó teljesítményt nyújtó játékost. Azt gondolom, egészséges verseny zajlik majd az utazó keretbe való bekerülésért” – idézi a waterpolo.hu Märcz Tamást.

Az említett konkurenciát kapusfronton Lévai Márton, mezőnyben Burián Gergely, Konarik Ákos, Nagy Ádám, Német Toni és Pásztor Mátyás jelenti.

„Olyan játékosokat neveztem meg, akik akár a végső utazó keretbe kerülésre is eséllyel pályáznak. Bekerült az 1998-as születésű Burián Gergely és a 2001-es születésű Konarik Ákos is. Mindkét játékos sok tétmérkőzésen szerepelt az idei szezonban. Magyar bajnoki döntőt és Európa-kupa-döntőt játszottak, mindkét játékos meghatározó szereplője volt csapatának.”

A FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT 19 TAGÚ BŐ OLIMPIAI KERETE
Kapusok: Lévai Márton (OSC), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Burián Gergely (OSC), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Honvéd), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (FTC)

A férfiválogatott olimpiai felkészülésnek programja
Június 1.: edzések kezdete a Margitszigeten
Június 10.: csatlakoznak az FTC játékosai a válogatotthoz
Június 23–27.: edzőtábor a horvátországi Sibenikben
Június 29.–július 1.: edzések a Margitszigeten
Július 2–4.: BENU-kupa, Margitsziget (ellenfelek: Oroszország, Horvátország, Spanyolország)
Július 6–15.: edzések a Margitszigeten
Július 16.: indulás Japánba, Tocsigibe; közös edzőtábor Spanyolországgal

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
1 órája

Népsport: hátrébb szorultak a professzorok

Népsport
Tegnap, 9:48

Ezüstös mosolyok a Duna Arénában

Vízilabda
2025.07.28. 19:33

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Belépne a kapun a férfiválogatott a Spanyolország elleni vb-döntőn

Vizes vb 2025
2025.07.24. 06:45

Angyal Dániel ünneplése a nemzetközi szövetség figyelmét is felkeltette – videó

Vizes vb 2025
2025.07.23. 19:37
Ezek is érdekelhetik