Tokió 2020: Csak ne legyen csonka olimpia! – Siklósi Gergely

– Sikerült túltennie magát azon, hogy a párbajtőrcsapat nem jutott ki Tokióba?
– Fel voltam készülve mindkét forgatókönyvre; arra, hogy a csapattal együtt vívunk az olimpián, és arra is, hogy egyedüli magyar induló leszek. Bizakodtam, hogy a többiekkel utazhatok, és szomorú voltam, hogy nem sikerült. De el kell ismerni, volt elég sanszunk a kvalifikációs sorozatban arra, hogy gólt rúgjunk, csak a helyzetből mindig kapufa lett… Kicsit könnyebbé teszi a helyzetet, hogy nem rajtam múlott; a verseny előtt nagy terhet éreztem magamon, hogy a csapat segítségére tudok-e lenni. Kicsit később, talán csak az olimpián tudatosul majd bennem, hogy egyedül vagyok, és ezáltal a felelősség is nagyobb, ugyanis nekem kell a társaimat is képviselnem a vívásommal és az eredményemmel.

– Igazságtalanabb lett az olimpiai kvalifikáció az utolsó világkupa-viadal egyéves elhalasztásával, vagy a sportági vezetőknek sikerült a lehető legjobban megoldaniuk a problémát?
– Az lett volna igazán igazságtalan, ha nem tartják meg az utolsó kvalifikációs világkupát. Azzal, hogy megrendezték, a vezetők igyekeztek megfelelni a fair play szabályainak. Egyébiránt a vívásban sosem volt és lesz igazságos az olimpiai kvalifikáció. A sajátos rendszer miatt megtörténhetett, hogy női párbajtőrben a világranglista hetvenhatodik helyén álló üzbég is kijutott Tokióba… De általánosságban is elmondható, hogy nem a világ legjobb harminckét vívója lesz ott az olimpián, mert ilyen a kvalifikációs szisztéma, valaki mindig lemarad, akinek ott lenne a helye.

– Sportszerű, hogy azt mondja, meg kellett rendezni az utolsó kvalifikációs viadalt – pedig ha törlik, a magyar csapat ranglistás helye alapján olimpiai induló...
– Egy évet lehetett készülni erre a versenyre. Éppen úgy, mint egy világbajnokságon, egy – jelen esetben két – nap alatt kellett egy jelentős tétre menő viadalon eredményt elérni. De nem csak ezen az egy megméretésen múlott, a pontrendszerben a teljes kvalifikációs időszakban elért eredményeinket értékelték.

– Mennyiben módosítja a felkészülését, hogy csak az egyéni versenyre kell összpontosítania?
– Az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettem a saját edzésmódszerem kialakítására, amelynek része, hogy a vívóedzések mellett gyakran egyedül tréningezem. A versenyeken mindig a csapat volt a fontosabb, hiszen a válogatottal elért sikerek mutatják meg egy nemzet erejét. Miután úgy alakult, hogy a csapat nem lesz ott Tokióban, minden energiámat az egyéni versenyre kell fordítanom. Furcsa helyzet, egyelőre nem is gondolok rá, ám jól fogom kezelni.

– A játékok egyéves halasztása mennyivel dobta meg a költségeket?
– Szerencsére klubom, a Budapesti Honvéd és a Magyar Vívószövetség támogatását folyamatosan élvezem, emiatt nem érintett anyagilag hátrányosan az olimpia halasztása. Nem számolgattam, hogy ez milyen pluszköltségekkel jár, nem ez az elsődleges.

– Az utazási tilalmak hogyan befolyásolták a terveket, edzőtáborokat?
– A koronavírus-járvány alapvetően írta át a terveinket és a programunkat. Rengeteget utaztunk és versenyeztünk volna a világ távoli pontjain: Bogotában, Dohában, Vancouverben vagy Buenos Airesben, de a nemzetközi versenyeinket egy évre kihúzták a naptárból. Jobb híján itthon készültünk, versenyeztünk. Tizenkét hónap szünet után az egyetlen külföldi viadalunk az utolsó kvalifikációs világkupa volt Kazanyban, ami nem éppen Miami… Egyébiránt hazai edzőtáborból is kevesebb volt a megszokottnál – megtanultuk értékelni azt a keveset, ami volt és van.

– Ősszel az elsők között jelentette be, hogy elkapta a koronavírust, ezáltal közvetlenül szerzett tapasztalatokat a betegségről. Megkapta már a védőoltást?
– Igen. Mindkét oltás után erős mellékhatások jelentkeztek, amelyek néhány napra nagyon legyengítettek, de túl vagyok rajta.

– Szükséges-e sportpszichológus segítségét kérni, mert ez a felkészülés teljesen más, mint a többi?
– Emiatt kifejezetten nem, viszont dolgozom sportpszichológussal. Magamban helyre tudtam tenni az olimpia elhalasztásának következményeit, már csak azért is, mert szinte biztos volt, hogy egyéniben induló leszek. Ezzel együtt fontosnak tartom a szakemberrel közös munkát, segít kirakni a puzzle-ban azokat a darabokat, amelyek ugyancsak kellenek a sikerhez.

– Mentálisan hogyan lehet kezelni, hogy a vírus és a halasztás miatt simán borulhat a papírforma?
– Én azóta vagyok eredményes vívó, amióta azt gondolom, bárki nyerhet versenyt – köztük én is. Férfi párbajtőrben mindig számítani lehet arra, hogy bárki legyőzhet bárkit, s noha kalkulálok is ezzel, úgy vélem, ha stabilan vívok, mégsem történet meg hasonló.

– Zavarná, ha erős ellenfelek maradnának távol, így gyengülne a tokiói mezőny, vagy inkább örülne neki?
– Csonka olimpián nem szeretnék részt venni. Sokkal jobb érzés, ha teljes mezőnyben tud eredményt elérni az ember, így utólag sem támadható. Azt szeretném, hogy a kvótát kiharcoló vívók valamennyien ott legyenek Tokióban, és a legjobbakkal kelljen megküzdenem a lehető legjobb eredményért.

– Huszonhárom évesen első olimpiájára készül. Kérdezgeti már a vívóteremben a sportág nagy öregjeit, mire számíthat?
– Még nem, és nem is igen szeretném. Én úgy értem el az eddigi legnagyobb sikereimet, a világbajnoki címet, valamint az egyéni és csapatvilágkupa-győzelmet Heidenheimben, hogy nem éreztem át a viadal súlyát. Manapság arra törekszenek, hogy valamennyi versenyt nagy felhajtás övezzen; az egyik azért fontos, mert világbajokság, a másik azért, mert az utolsó kvalifikációs viadal. Az olimpia pedig olimpia. Persze mindegyiknek nagy tétje van. De én akkor tudok jól vívni, ha mindezt elengedem, nem görcsölök rá, jól érzem magam a páston és az adott versenyen. Nem akarom, hogy az életemet kizárólag a vívás határozza meg. Sokkal fontosabb, hogy szerető család és barátok vegyék körül az embert – ami nekem megadatott –, mint az, hogy olimpiai bajnok lesz-e vagy sem.

– Ha valamilyen okból mégsem rendeznék meg a játékokat, a jövőtervezésben mekkora csapás lenne az elmaradó potenciális pénzdíj?
– Nem a pénzért utazom Tokióba, és nem is a pénzért vívok. Azt sem élném meg csapásként, ha elmaradna az olimpia. Nem feltétlenül olyan fontos ötkarikás játékokon versenyezni, mint azt sokan gondolják.