Tokió 2020: a NOB elnöke optimista a sportolók beoltottságát illetően

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 16:06
null
Thomas Bach pozitívan tekint előre (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke bízik abban, hogy a tokiói résztvevők „nagyon nagy száma” koronavírus elleni oltást kap, még mielőtt az ötkarikás játékok július 23-án megkezdődnek.

 

Az olimpiai ügyekkel foglalkozó insidethegames.biz portál Thomas Bach beszédét ismertetve kiemelte, hogy a vakcinációt illetően a NOB segíti a nemzeti olimpiai bizottságokat, és azok is egymást, miközben a NOB változatlanul azt vallja, hogy az oltás ne legyen kötelező a sportolók számára a japán fővárosban való versenyzéshez. Bach úgy fogalmazott, hogy az olimpia biztonságos megrendezése érdekében a NOB ösztönzi a nemzeti ötkarikás testületeket, és e téren „nagy előrelépés tapasztalható”.

„A nemzeti olimpiai bizottságok nagy számban jelentették már be, hogy sportolóikat beoltják, beleértve az Egyesült Államokat és számos más országot. Egyes csapatoknál ez már meg is történt, és vannak, amelyek már megállapodtak a kormányukkal az oltásról” – idézte a portál Bachot, aki a vakcinációban élen járók között említette Litvániát, Magyarországot, Szerbiát és Izraelt. Hozzátette, hogy a NOB kapcsolatban áll azokkal a nemzeti olimpiai bizottságokkal, amelyek országaiban nincs oltás, és jelezte: „próbálunk segíteni”.

Közben a Kyodo News japán hírügynökség arról számolt be, hogy akár naponta lehetnek Covid-tesztek az olimpia alatt. A szervezőktől származó információk szerint a lehetséges vírusfertőzés kimutatásának céljával adott esetben már nem orrból és torokból, hanem nyálból vennének mintát, és a vizsgálatokat az olimpiai faluban ejtenék meg. A jelenlegi irányelvek úgy szólnak, hogy négynaponta tesztelik a sportolókat a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpián.

Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 25. rész: Gulyás Michelle

Egyéb egyéni
2025.10.08. 17:19
Ezek is érdekelhetik