Tokió 2020: 300 szállodai szobát béreltek ki a fertőzöttek karanténjául

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.04.12. 10:28
null
Újabb óvintézkedéseket jelentettek be a tokiói szervezők (Fotó: AFP)
Az idén nyárra halasztott tokiói olimpia és paralimpia szervezői azt tervezik, hogy kibérelnek egy 300 szobás szállodát azon sportolók és stábtagok részére, akik megfertőződnek a koronavírussal a japán fővárosban – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

 

Az MTI beszámolója szerint a Harumi kerületben lévő hotel csupán néhány kilométerre található az olimpiai falutól. A létesítményben – amelynek bérlése több százmillió jenbe kerül – azokat helyezik el és kezelik, akik csak enyhe tüneteket produkálnak, vagy tünetmentesek, tehát nem szorulnak kórházi ellátásra. A karanténkötelezettség tíz napig tart majd.

A megfertőződötteket harminc speciális járművel szállítják majd a szállodába, ezek úgy lesznek kialakítva, hogy a vezetőik biztonságban legyenek, és ne kaphassák el a koronavírust – írta az MTI.

Az olimpia és a paralimpia idején a sportolókat legalább négynaponta tesztelni fogják, csak korlátozott számú versenyhelyszínre léphetnek be, és külön engedély nélkül nem használhatják a tömegközlekedést – tekintett előre a távirati iroda.

Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik