Ahol érem terem

Sporttörténeti siker Csernoviczki Éva bronzérme, első magyar női dzsudokaként állhatott dobogóra ötkarikás játékokon.Sporttörténeti siker Csernoviczki Éva bronzérme, első magyar női dzsudokaként állhatott dobogóra ötkarikás játékokon.

A hölgyek egyébként éppen azon az olimpián szerepeltek hivatalosan először, amikor Kovács Antal győzött: 1992-ben Barcelonában. Talán jó ómen volt, hogy a pici, szőke lány később autogramot kért az olimpiai bajnoktól.

Persze nem volt mindig ekkora becsben a sportág, valamikor a hatvanas évek elején egyik felnőttismerősöm a dzsúdó egyik magyarországi meghonosítójáról, Galla Ferencről és a cselgáncsozókról beszélt, és mi taknyosok, rihegtünk-röhögtünk, „ja, persze azok, akik kinőtt nadrágban és kiskabátban rángatják egymást, mint a cirkuszkerítést”. Nyolcéves lehettem, talán belefért ez az idétlenség.

Mi tagadás, azóta kinőtte magát a sportág, még úgy is, hogy 1966-ban egy prágai versenyre utazóban a válogatott repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. Aztán tíz évre rá a montreali olimpián Tuncsik József megnyerte a sportág első olimpiai érmét, az is bronz volt, az is sporttörténeti pillanat. S most Csernoviczkié a dicsőség.

Amikor Éva felállt a tatamira a japán Tomoko elleni bronzmérkőzésre, még valami átvillant az agyamon: ellenfelének eszébe jutott-e, hogy egy japán mióta nem abszolút esélyes egy más nemzetbeli dzsudoka ellen? Nyilván nem, mert egy normális sportoló nem szomorítja magát negatív emlékkel, még akkor sem, ha az szintén sportágtörténeti. Történt, hogy az 1964-es tokiói olimpián az abszolút kategóriában a holland Anton Geesink legyőzte japán ellenfelét. Japánban, azon az olimpián, amelyen kis túlzással a házigazdák kedvéért vették fel az ötkarikás játékok programjába a sportágat, ráadásul a „királykategóriában”, az abszolútban. Azóta persze legalább úgy kiegyenlítődtek az erőviszonyok, mint kardvívásban. Csak míg a jelenségnek cselgáncsban a japánok a kárvallottjai, addig kardban mi, magyarok. Hogy aktuális legyen a példa: gyanítom, Tomoko bronzának a japánok legalább úgy örültek volna, mint ahogyan mi örülnénk vasárnap Szilágyi Áron dobogós helyének kard egyéniben. Változott a világ.

De egy rövid gondolat erejéig ugorjunk még vissza a tatamira: egy ilyen siker nagy lökést adhat a csapatnak. Barcelonában Csősz Imre nyert az első napon bronzot, aztán jött Hajtós Bertalan és Csák József ezüstje, meg persze Anti aranya. De hogy mennyire csapat volt, azt bizonyítja, a manapság már elfelejtett Wágner József is betolt még egy ötödik helyet. Csernoviczki bronza ugyanazt a hatást válthatja ki, mint Csősz dobogós helyezése anno: olyan nagy baj már nem lehet. S ilyenkor nemhogy baj lesz, hanem éppen az ellenkezője. Szóval, ami az igazodást illeti, Londonban Csernoviczki lehet a cselgáncsozók Csősze…Ha így lesz, jó csősz.

A nap negatív szenzációját Cseh László kiesése jelentette. Valami érthetetlen történt, mert ami megesett, az a magyarázatok ellenére érthetetlen. Az persze rendben, hogy aki Michael Phelps mellett úszik, azt hiszi, olyan rossz időt nem mehet. Laci talán ebbe a hibába esett, s mint tudjuk, hét századmásodperccel elmaradt a finálétól. „Azt a hétszázadát!” – viccelhetnék, ha lenne kedvem viccelni. Az amerikai állítólag érezte, hogy nem megy nagyon jól, de Cseh csak arra hagyatkozott, hogy mellette legyen, ez kevés volt. Nem működött a veszélyérzete, hogy a 14-szeres olimpiai bajnok nem úszhat rosszul. Ezért vessük el azt a verziót, miért nem akarta a futamában lehajrázni. Nem vállalt be egy kétes kimenetelű hajrázást, ha így lett volna második a futamban, de bejut a döntőbe, ezt a negatív élményt vitte volna magával a fináléba. Azért azt éreznie kellett volna, hogy az utolsó 100 méter bizony az ő szintjén lassú. Utólag könnyű okosnak lenni, de hiba volt a végül a dobogóról is lemaradó amerikaihoz igazodni. Ezt persze nem lehetett tudni. Nem zárható ki, az volt a taktika, hogy „ragadj rá, aztán a döntőben akármi lehet”. Hát a 400 méteres vegyes úszásban már nem… Ám nézzük a pozitív oldalát a történteknek: másik két számában még előnyt is jelenthet, hogy Laci kimaradt egy gyilkos döntőből. Ezt már csak így érdemes feldolgozni, nincs értelme összerakni a 400 vegyes puzzle-ját.

Gyurta Dániel küzdeni tudását látva viszont reménykedhetünk, hogy 100 mellen (hetedikként döntős) kihalássza a 400 vegyesen elsüllyedt érmet.

Ám Hosszú Katinka medáliáját senki sem halássza ki. Ha azt a klasszikust vesszük, hogy aki a mérhető sportágakban túlszárnyalja az addigi legjobbját, de mégis lemarad a dobogóról, az tiszta sor: kihozta magából a legjobbat. Kis Gergő és Hosszú Katinka esete hasonló – már abban a tekintetben, hogy elmaradtak legjobbjuktól –, mégis Katinka 400 vegyesen elért negyedik helyezése jobban fáj, mint Gergő hatodikja 400 gyorson. Ha valaki cirka három (!) másodperccel elmarad a legjobbjától, annál baj lehet a formaidőzítéssel. Mi több, Katinka a debreceni Eb-n sem volt a csúcson – más kérdés, hogy akkor ennek nem tulajdonítottunk jelentőséget, mivel „munkából állt a rajtkőre”, mint ahogyan egyébként mindenki más, csak éppen az ellenfeleknél ezt nem hangsúlyoztuk ki.

Azért a cirka három másodperc nem hagy nyugodni. (Még akkor sem, ha Katinka esetében is hátravan még a 200 méteres vegyes úszás, a 200 pillangó, és a 4x200 méteres gyorsváltó.) Túl sok ez a sóhajtásnyi idő. Lehet, hogy tényleg baj lehet a formaidőzítéssel, csak miértre lesz nehéz megkapni a választ. Kellett-e erőltetni, hogy hazajöjjön a debreceni Eb-re? Vagy utána feltétlenül Amerikában kellett folytatni a felkészülést az olimpiáig? Ha Katinka a többi számában remekel, ezekre a kérdésekre nem kapunk választ, ha viszont nem, akkor még akár az is előfordulhat, hogy edzőjét Dave Salót kiáltják ki bűnbaknak. Sanghaji vb-szereplése után ugyanis finoman fogalmazva volt rajta nyomás, hogy többet készüljön itthon. Mindenesetre a javulásban Katinka pozitív szemlélete sokat segíthet. Amire elsősorban a tengerentúli szemlélet hatott.

Ami Berki Krisztiánt illeti, a szinte mindenki által favoritnak tartott tornász ötödikként került a lólengés döntőjébe, első helyen nagy vetélytársa, a brit Louis Smith jutott be a szerenkénti fináléba. Krisztián valóban hibázott – pontozásos sportágról lévén szó –, nagy kérdés, hogy a pontozók a szombati produkciók alapján előre „beárazták-e” a tornászokat?

Higgadtan és mértéktartóan: az első napon megszületett az első érem. A lehetőségeket tekintve ha nincs is félig teli a pohár, van benne víz.