Egy nyamvadt gól

Mintha a szurkolók sem tudták volna, hányadán állnak ezzel a magyar válogatottal. A 0–0-ra végződő magyar–finn második félidejében egyre gyakrabban hallatszott fütty a csapat játékát látva, a mérkőzés végén pedig egyértelműen kifütyülték a válogatottat.

Majd kis idő elteltével taps köszöntötte az együttest, amelynek tagjai „viszontköszönték”.

Nagyon egyszerűen értelmezve a helyzetet, a fütty a finnek elleni produkciónak szólt, a taps pedig az Eb-selejtezőben nyújtott teljesítményért. Érdekes dolog ez: kedden még úgy engedtük ki a pályára a csapatot, hogy meglesz a 21 pont; mintha mindenki előre besöpörte volna a győzelmet, amely már csak szépségtapasz, mert lám, gonosz a világ, hiába gyűjtöttünk ennyit, mégis kiestünk.

Minden nagyon szép és jó volt egészen a mérkőzésig, amely úgy hiányzott, mint púp a hátunkra. A meccset megelőző mosoly a 90 perc alatt fokozatosan vicsorrá torzult. Mert ezt a meccset hozni kellett volna, csak éppen Finnország nekünk már a rágós falat kategória, s hiába rágcsáltuk az első félidőben, nem puhult meg. A félidőbeli –„ha így folytatjuk, egy helyzet csak bemegy” – happy hangulat görcsbe rándult, aztán az lett, ami. Noha a meccs előtti sematikus nyilatkozatok már kvázi a vb-selejtezőre felkészülés egyik állomásaként („megyünk előre a megkezdett úton”) aposztrofálták a magyar–finnt, a második félidőben már látszott, minden kezdet nehéz, pláne úgy, hogy be sem fejeztük az előzőt. Még jó, hogy nem kaptunk ki...

Mert mit is vár a szurkoló egy hazai meccstől? Nem az jut eszébe, hogy Helsinkiben milyen nehezen nyertünk, hanem az, ha már ott is győztünk, itthon milyen könnyen fogunk. Egy nyamvadt gól elég lett volna, hogy egy fütty se hangozzék fel. De ebből a döntetlenből kell tanulni: elsősorban azt, hogy legközelebb az ilyen meccseket hogyan lehet megnyerni. A szurkoló valahogy nem érezte, hogy a csapat a falon is átmegy. Akár egy nyamvadt gólért. Pedig a játékosok biztos, hogy akartak.

Sokan gondolhatták úgy, a pénzükért nem kaptak eleget, s ezzel nehéz vitába szállni. A füttyszó azt jelentette, nem szolgálták meg a pénzüket, márpedig azért mentek ki, hogy magyar győzelmet lássanak. Hogy azt ne mondjam, a piacgazdaság érzelmi síkon volt mérhető. Egy szerethető csapat kapott füttyöt, majd tapsot. Képletesen szólva elküldték a játékosokat kukoricáért, hogy arra térdepeljenek, aztán amikor azok erre felkészültek, megsimogatták a fejüket, hogy nincs is olyan nagy baj. A szurkolók gesztusát fogjuk fel amolyan végszónak, a tanulság pedig legyen ennyi: az adott helyzetben meg kell felelni. Futballnyelvre lefordítva, legalább egy helyzetet ki kell használni. Mert egy nyamvadt gól sok mindent eldönt.