Talán ha van tét – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.04.29. 00:12

 

Ha a magyar labdarúgás történetében a Ferencváros–Újpest találkozók jelentik a derbit, az FTC és az MTK egymás elleni mérkőzései az el Clásicót. Van persze szebb, magyar elnevezése is: örökrangadó. A spanyol Real Madrid és a Barcelona találkozóinak példája nem véletlen, a vetélkedés 1902 májusától datálódik, magyar megfelelőjét 1903 márciusában játszották először, míg az első Fradi–Újpest derbin 1905-ben léptek pályára.

Tény, Albert Flórián vagy éppen Sándor Károly idejében az örökrangadónak jóval nagyobb nimbusza volt, talán annak is köszönhetően, hogy patinás egyesületeink a honi labdarúgás meghatározói voltak. A sors aztán úgy hozta, a zöld-fehérek és a kék-fehérek is alászálltak a második vonalba – nemhogy örök nem volt, rangadó sem…

A 2023–2024-es idényben sorozatban hatodik – összességében 35. – bajnoki címét már megszerző, itthon évek óta egyeduralkodó Ferencváros és az évadnak újoncként nekivágó, de elsődleges célját, a bennmaradást ugyancsak elérő MTK bizonyos szempontból tét nélkül lépett pályára. Ugyanakkor a célok elérésével már nem volt egyik csapaton sem győzelmi kényszer: mikor lehet jól futballozni, ha nem ilyenkor?!

A fordulót megelőző öt körben mindkét együttes tizenegy-tizenegy pontot szerzett, három-három győzelmet aratott, mondhatni, kiegyenlített a mérleg, jöhet a presztízsmeccs.

Nem lehet azt mondani, hogy színvonalában múltidéző volt a 2–1-es vendéggyőzelemmel végződő MTK–Fradi, de nem láttunk rossz meccset az első játékrészben. Kenan Kodro – a csatársorban Varga Barnabás eltiltása miatt kapott helyet – fejes góljától kezdve kimondottan élénk, támadó szellemű játék folyt mindkét részről, még úgy is, hogy a kék-fehérek technikás duója, Bognár István és Németh Krisztián nem tudta megforgatni a zöld-fehér védőket – más kérdés, hogy a honi mezőnyből játékügyességével kiemelkedő Németh aztán egy higgadt fejesből egyenlített. A másik oldal két góljában a futballtudásban szintén nem átlagos Lisztes Krisztián játszott jelentős szerepet.

Kár, hogy a második félidőre csak a nekifeszülés maradt meg, de a gólok elmaradtak. Tény, a Fradi tavaszi veretlensége megmaradt. A kommentátori állásba hosszú idő után visszatérő Hajdú B. István szerint nem ez volt minden idők legizgalmasabb örökrangadója. Jól látta.

Talán a tét hiányzott…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek

Telefonos segítséget kért a Puskás edzője a kiállítás után

Labdarúgó NB I
2 órája

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
3 órája

A Puskás Akadémia szinte végig emberhátrányban játszva szerzett pontot az MTK ellen

Labdarúgó NB I
5 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
11 órája

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
13 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
21 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
Tegnap, 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
Tegnap, 12:04
Ezek is érdekelhetik