Tenisz: a United-kupán tér vissza az olimpiai bajnok

Vágólapra másolva!
2022.11.09. 09:48
null
Alexander Zverev az év végén tér vissza a Rafael Nadal elleni, nyári mérkőzésen elszenvedett bokasérüléséből (Fotó: Getty Images)
Az év végén rajtoló United-kupán tér vissza Alexander Zverev olimpiai bajnok és világbajnok német teniszező – írja az MTI.

A 25 éves játékos legutóbb június 3-án játszott mérkőzést, amikor a Roland Garros elődöntőjében kifordult a bokája, és feladta a Rafael Nadal elleni meccset. Öt nappal később szalagszakadás miatt megoperálták, azóta sorra mondta le a versenyeket, köztük a november második felében sorra kerülő ATP-világbajnokságot és a Davis-kupa-döntőt is.

„Decemberre már lekötöttünk néhány bemutató meccset Szaúd-Arábiában és Dubajban, és ha minden rendben megy, akkor Sascha az ausztráliai United-kupán vív újra tétmérkőzést” – utalt bátyja és menedzsere, Mischa a december 29-én rajtoló, újonnan életre hívott vegyes csapatversenyre.

A 2020-ban US Open-döntős teniszező – aki a másodikról a 12. helyre csúszott vissza a világranglistán – elsődleges célja az ausztrál nyílt bajnokság, mely január 16-án kezdődik Melbourne-ben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik