Aus. Open: Medvegyev simán nyert; kiesett a női világelső

Vágólapra másolva!
2021.02.17. 07:58
null
Andrej Rubljov (jobbra) még mindig nem nyert játszmát Danyiil Medvegyev ellen (Fotó: AFP)
Danyiil Medvegyev három játszmában, 7:5, 6:3, 6:2-re legyőzte honfitársát, Andrej Rubljovot az ausztrál nyílt teniszbajnokság (Australian Open) negyeddöntőjében, így életében először bejutott a legjobb négy közé a melbourne-i Grand Slam-tornán. A nőknél kiesett a világelső Ashleigh Barty, a felső ágon a cseh Karolína Muchová és az amerikai Jennifer Brady vívja majd az elődöntőt.

 

Oroszország negyedik számú játékosa (már ami a világranglistás helyezéseket illeti), a selejtezőből induló Aszlan Karacev (114.) már kedden bejutott az elődöntőbe, szerdán pedig két honfitárs, Danyiil Medvegyev (4.) és Andrej Rubljov (8.) csapott össze a négy közé kerülésért. Utóbbi két játékos negyedszer mérkőzött meg egymással (Grand Slam-tornán a tavalyi US Open után másodszor), de Rubljov korábban még szettet sem nyert Medvegyev ellen.

Most sem. A várt nagy csata elmaradt, Medvegyev három játszmában, 2 óra 5 perc alatt lerendezte a meccset, így életében először négy közé jutott az Australian Openen. A találkozó esetleg akkor alakulhatott volna másképp, ha Rubljov a második játszmában 3:3-nál kihasználja a három bréklabdája egyikét, ehelyett azonban a következő gémben már ő került brékhátrányba.

Medvegyev mérlege az utóbbi időben imponáló: sorozatban 19 győzelemnél jár, a tavalyi US Open óta 11–0 a mérlege a top 10-es játékosokkal szemben, és jövő hétfőtől biztosan az első három helyen jegyzik majd a világranglistán, ami karriercsúcs számára.

Medvegyev a négy között Rafael Nadallal vagy Sztefanosz Cicipasszal mérkőzik majd meg.

Karolína Muchová számára biztosan örökké emlékezetes marad az idei Australian Open (Fotó: AFP)
Karolína Muchová számára biztosan örökké emlékezetes marad az idei Australian Open (Fotó: AFP)

A nőknél a világelső Ashleigh Barty szett- és brékelőnyről, 6:1, 2:0-ról kikapott a cseh Karolína Muchovától, aki az elődöntőben a Jessica Pegulát ugyancsak három játszmában búcsúztató Jennifer Bradyvel küzd majd meg, vagyis a felső ágról biztosan olyan játékos jut majd be a fináléba, aki korábban nem játszott GS-döntőt. Muchová sikerének értékét növeli, hogy a második játszmában ápolást kért, mert szédült, de közel tíz perc után folytatni tudta a játékot.

Muchová korábban még négy között sem volt Grand Slam-tornán, és Brady is csak egyszer, a tavalyi US Openen. A 24 éves cseh hölgy idei mérlege Barty legyőzésével 8–0-ra módosult, tornagyőzelme azonban még nincs, mert az abu-dzabi tornán, valamint az Australian Opent felvezető egyik melbourne-i versenyen, a Gippsland Trophyn is visszalépett a küzdelmektől.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (80 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Medvegyev (orosz, 4.)–Rubljov (orosz, 7.) 7:5, 6:3, 6:2
KÉSŐBB
9.30:
Cicipasz (görög, 5.)–Nadal (spanyol, 2.) (Tv: Eurosport1)
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Djokovics (szerb, 1.)–Karacev (orosz)
Medvegyev (orosz, 4.)–Cicipasz (görög, 5.)/Nadal (spanyol, 2.)

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Muchová (cseh, 25.)–Barty (ausztrál, 1.) 1:6, 6:3, 6:2
Brady (amerikai, 22.)–Pegula (amerikai) 4:6, 6:2, 6:1
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Muchová (cseh, 25.)–Brady (amerikai, 22.)
Oszaka (japán, 3.)–S. Williams (amerikai, 10.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik