Andrej Rubljov visszavágott a Monte Carló-i vereségéért (Fotó: AFP)

 

A szerb világelső kezdte a két fél összecsapását, és rögtön az első adogatójátékát elveszítette, azonban 3:2-es állásnál 15-re lebrékelte norvég ellenfelét. 5:4-nél aztán kétszer is szettlabdája volt Djokovicsnak, de Ruud hatalmas nyomás alatt játszva hozni tudta az adogatását, majd kiharcolta a rövidítést. Itt kezdődtek az izgalmak, hiszen a szerb 1–0 után rögtön mini előnyre tett szert, viszont ezt a norvég megfordította, és hamarosan már ő vezetett 3–2-re. Végül a világelsőt ez sem törte meg, fordított, majd 5–4 után Ruud mindkét adogatását elvette, így 7–4-re hozta a rövidítést és megnyerte az első játszmát.

A második szett aztán már nem tartogatott meglepetéseket: Djokovics rögtön brékelt, majd 3:1-nél is elvette ellenfele kezdését, aki noha ezután 5:1-nél hozta az adogatását, de nem tudott brékelni. A szerb ennek köszönhetően 6:2-re megnyerte a második játszmát, így a mérkőzést is.

Novak Djokovics a győzelme után  átvehette az év végi ATP-világranglista elsőségért járó díjat. A szerb teniszező rekorder lett, hiszen előzőleg 2011-ben, 2012-ben, 2014-ben, 2015-ben, 2018-ban és 2020-ban is az élen zárta az évet.

A nap másik mérkőzésén Andrej Rubljov már az első adogatását elvehette volna Sztefanosz Cicipasznak, de a görög három bréklabdát is hárítani tudott. 2:2-es állásnál aztán ez már csak egyszer sikerült az ATP-világranglista negyedik helyén álló teniszezőnek, aki 30-ra bukta el saját kezdését. Rubljov ezután magabiztosan hozta a saját kezdéseit, így 6:4-re a szettet is.

A második játszmában ismét rögtön bréklabdához jutott Rubljov, de ezt – hasonlóan az első szetthez – nem sikerült kihasználnia. Majd 2:2-es állásnál ismét brékelni tudott, ezúttal 15-re vette el ellenfele kezdését. A folytatásban Cicipasznak esélye sem volt a visszabrékre, így Rubljov ezt a szettet is 6:4-re hozta. Az orosz ezzel a győzelemmel visszavágott görög ellenfelének, akivel legutóbb a Monte Carló-i tenisztorna döntőjében játszhatott áprilisban.

ATP-VILÁGBAJNOKSÁG (TORINÓ)
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
ZÖLD CSOPORT

Novak Djokovics (szerb)–Casper Ruud (norvég) 7:6 (7–4), 6:2
Andrej Rubljov (orosz)–Sztefanosz Cicipasz (görög) 6:4, 6:4