Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.28. 20:13
null
Óriásit küzdött, de kikapott Fucsovics Márton a Roland Garros 2. körében (Fotó: AFP)
Nem tartott ki Fucsovics Márton kétszettes előnye a 12. kiemelt Tommy Paul ellen a Roland Garros 2. fordulójában. A magyar teniszező a negyedik játszmában a mérkőzésért is adogathatott, de rendre rosszul jött ki a fontos lélektani pillanatokból, így a száztizenkét hellyel előrébb rangsorolt amerikai végül 4:6, 3:6, 6:3, 7:5, 6:4-es győzelmet aratott.

Igencsak jól kezdődött Fucsovics Márton mérkőzése a francia nyílt teniszbajnokság 2. fordulójában a verseny 12. kiemeltje, Tommy Paul ellen. A magyar teniszező és az amerikai az első játszmában nyolc gémen keresztül fej fej mellett haladt, ám a kilencedik játékban Fucsovics simán elvette Paul adogatását, majd a saját szervajátékában pontot sem engedett riválisának, és 6:4-re megnyerte a szettet.

A második felvonásban, ha lehet, még magabiztosabbá vált a magyar játékos, aki 2:2-nél úgy brékelte Pault, hogy utóbbi egyetlen adogatásból sem tudott pontot szerezni. Fucsovics továbbra is uralta a játszmát, 4:2-nél ismét elvette vetélytársa adogatását, majd a sajátját újra nullára hozva 6:2-vel ezt a szettet is behúzta a 112 hellyel előrébb rangsorolt ellenféllel szemben.

A harmadik etapban aztán megemberelte magát az amerikai, aki saját megnyert adogatása után egyből brékelt, s egy újabb jó szervagémmel már 3:0-ra vezetett. Úgy tűnt, Paul megtalálta a szervajátékát, ugyanis kétszer is lenullázta Fucsovicsot, aki küzdésből így is jelesre vizsgázott, a negyedik gémben három bréklabdát is hárított. Eltüntetnie viszont már nem sikerült Paul brékelőnyét, így 6:3-ra a meccs favoritjáé lett a játszma.

Jöhetett a negyedik szett, ahol Fucsovicsnak ugyan az elején alaposan meg kellett dolgoznia azért, hogy hozza az adogatásait, de ez 3:3-ig minden esetben sikerült, majd 4:3-as előnyénél bréklabdához jutott, és egyből el is tudta venni Paul adogatójátékát. Így a következő gémben a meccsért adogatott, ám a floridai születésű fiú is élt a lehetőséggel, és eltüntette a brékhátrányt, sőt, 5:5-nél megint elnyerte Fucsovics szervagémjét, s végül 7:5-re megnyerte a játszmát.

A döntő szettben sajnos Fucsovics második adogatógémjét egyből elvette az amerikai, ám nem örülhetett sokáig, a 33 éves magyar ugyanis egyből visszabrékelt, sőt 3:2-es vezetésénél három bréklabdája is volt, de Paul végül hozta a 15(!) labdamenetet hozó játékot. Paul aztán 4:4-nél megint elnyerte Fucsovics szerváját, s mivel hozta a sajátját, 4:6, 3:6, 6:3, 7:5, 6:4-gyel ő jutott a harmadik fordulóba. 

Ami nem sikerült Fucsovics Mártonnak, összejött Matteo Giganténak: az ATP-ranglistán 167. helyezett olasz négy játszmában búcsúztatta a nála 147 hellyel előkelőbben rangsorolt, 20. kiemelt görög Sztefanosz Cicipaszt, akinek mindössze egyetlen, 7:5-re megnyert szettet engedélyezett.

Cicipasszal szemben hozta a papírformát a nőknél a fehéroroszok világelsője, Arina Szabalenka. A WTA-ranglista vezetőjének valószínűleg lesz még komolyabb kihívása is a torna során, mint amilyen elé a svájci Jil Teichmann állította, akit tükörsimán, 6:3, 6:1-re győzött le.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (56.352 millió euró, salak)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Paul (amerikai, 12.)–Fucsovics (magyar) 4:6, 3:6, 6:3, 7:5, 6:4
Dzumhur (bosnyák)–Mpetschi Perricard (francia) 7:6 (7–4), 6:3, 4:6, 6:4
Hacsanov (orosz, 24.)–Ofner (osztrák) 7:5, 3:6,7:5, 4:6, 6:2
Gigante (olasz)–Cicipasz (görög, 20.) 6:4, 5:7, 6:2, 6:4
Korda (amerikai, 23.)–Brooksby (amerikai) 6:1, 6:2, 7:6 (7–2)
Tiafoe (amerikai, 15.)–Carreno (spanyol) 6:4, 6:3, 6:1
Rune (dán, 10.)–Nava (amerikai) 6:3, 7:6 (7–5), 6:3
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Alcaraz (spanyol, 2.)–Marozsán (magyar) 6:1, 4:6, 6:1, 6:2
Borges (portugál)–Ruud (norvég, 7.) 2:6, 6:4, 6:1, 6:0
Musetti (olasz, 8.)–Galán (kolumbiai) 6:4, 6:0, 6:4
Shelton (amerikai, 13.)–Gaston (francia) Gaston visszalépett
Popyrin (ausztrál, 25.)–Talibo (chilei) 7:5, 6:3, 6:4
Medjedovics (szerb)–J. M. Cerúndolo (argentin) 6:3, 6:4, 7:5
Altmaier (német)–Kopriva (cseh) 6:2, 4:6, 6:3, 7:5
Navone (argentin)–Opelka (amerikai) 6:1, 7:6 (7–5), 6:3
Halys (francia)–Kecmanovics (szerb) 4:6, 6:3, 7:6 (7–2), 7:5

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Tauson (dán, 22.)–Rus (holland) 7:6 (7–2), 7:5
Swiatek (lengyel, 5.)–Raducanu (brit) 6:1, 6:2
Danilovics (szerb)–Collins (amerikai) 6:4, 3:6, 6:4
Cristian (román)–Bejlek (cseh) 1:6, 6:3, 6:3
Szamszonova (orosz, 19.)–Romero (spanyol) 6:3, 6:3
Ostapenko (lett, 21.)–Dolehide (amerikai) 5:7, 6:3, 6:3
Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Teichmann (svájci) 6:3, 6:1
Jasztremszka (ukrán)–Snajder (orosz, 11.) 7:5, 7:5
Ribakina (kazah, 12.)–Jovic (amerikai) 6:3, 6:3
KORÁBBAN
Paolini (olasz, 4.)–Tomljanovic (ausztrál) 6:3, 6:3
Cseng Csin-ven (kínai, 8.)–Arango (kolumbiai) 6:2, 6:3
Szvitolina (ukrán, 13.)–Bondár (magyar) 7:6 (7–4), 7:5
Anisimova (amerikai, 16.)–Golubic (svájci) 6:0, 6:2
Mboko (kanadai)–Lys (német) 6:4, 6:4
Sztarodubceva (ukrán)–Potapova (orosz) 7:6 (7–4), 6:2

 

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
6 órája

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
10 órája

Roland Garros: Sinner és Zverev simán továbblépett, Mensík és De Minaur kiesett

Tenisz
11 órája

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Roland Garros: Bondár először nyert a főtáblán, Fucsovics is továbbjutott

Tenisz
2025.05.25. 13:25
Ezek is érdekelhetik