Bondár Anna búcsúzott a Roland Garroson

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.05.28. 16:12
Bondár Anna (Fotó: Getty Images)
Bondár Anna két szettben kikapott Elina Szvitolinától, így búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) második fordulójában.
Tenisz
2025.05.28. 12:07

Roland Garros: Babosék sima sikerrel kezdték a párost

A magyar, brazil páros a cseh Anastasia Detiuckal és az ukrán Julija Sztarodubcevával csap össze.

Bondár Anna pályafutása során először játszhatott a Roland Garros második fordulójában, miután a nyitó körben két szettben legyőzte Laura Siegemundot. A második fordulóban azonban keményebb ellenfél várt rá Elina Szvitolina személyében.

A két teniszező korábban még nem találkozott egymással hivatalos mérkőzésen. Párizsban Szvitolina jól kezdett, az első három játékot megnyerte, ám a mérkőzés félbeszakadt, mert eleredt az eső. Bondár az újraindítás után ledolgozta a brékhátrányát, és 5:4-nél, valamint 6:5-nél is szettlabdát hárítva harcolta ki a tie-breaket. Ott azonban Szvitolina három pontot is megnyert fogadóként, Bondár pedig csak egy minibrékig jutott, így az ukrán került szettelőnybe.

A második játszmában Bondár hamar brékelőnyt szerzett, igaz, a következő játékban ezt el is vesztette. 5:5-nél a magyar játékos újabb adogatójátékot bukott el, ezt követően Szvitolina a saját szervajátékát hozta, és bejutott a harmadik fordulóba, ahol a Donna Vekicet kiejtő Bernarda Pera lesz az ellenfele.

A férfiak versenyében meglepetésre búcsúzott a tavaly elődöntőt játszó Casper Ruud, a hetedik helyen kiemelt norvégot a portugál Nuno Borges búcsúztatta. Az első fordulóban Taylor Fritzet kiejtő Daniel Altmaier bejutott a harmadik fordulóba, miután négy játszmában legyőzte Vít Koprivát.

Tenisz
2025.05.28. 16:05

Marozsán szettet nyert, de Alcaraz magabiztosan jutott tovább a Roland Garroson

A magyar teniszező egy játszmában tudta igazán megnehezíteni a címvédő dolgát a második fordulóban.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (56.352 millió euró, salak)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Alcaraz (spanyol, 2.)–Marozsán (magyar) 6:1, 4:6, 6:1, 6:2
Borges (portugál)–Ruud (norvég, 7.) 2:6, 6:4, 6:1, 6:0
Musetti (olasz, 8.)–Galán (kolumbiai) 6:4, 6:0, 6:4
Shelton (amerikai, 13.)–Gaston (francia) Gaston visszalépett
Popyrin (ausztrál, 25.)–Tabilo (chilei) 7:5, 6:3, 6:4
Medjedovics (szerb)–J. M. Cerúndolo (argentin) 6:3, 6:4, 7:5
Altmaier (német)–Kopriva (cseh) 6:2, 4:6, 6:3, 7:5
Navone (argentin)–Opelka (amerikai) 6:1, 7:6 (7–5), 6:3
Halys (francia)–Kecmanovics (szerb) 4:6, 6:3, 7:6 (7–2), 7:5

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Paolini (olasz, 4.)–Tomljanovic (ausztrál) 6:3, 6:3
Cseng Csin-ven (kínai, 8.)–Arango (kolumbiai) 6:2, 6:3
Szvitolina (ukrán, 13.)–Bondár (magyar) 7:6 (7–4), 7:5
Anisimova (amerikai, 16.)–Golubic (svájci) 6:0, 6:2
Pera (amerikai)–Vekic (horvát, 18.) 6:2, 4:6, 7:6 (10–3)
Mboko (kanadai)–Lys (német) 6:4, 6:4
Sztarodubceva (ukrán)–Potapova (orosz) 7:6 (7–4), 6:2

 

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
3 órája

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
7 órája

Roland Garros: kiestek vegyes párosban Babosék

Tenisz
8 órája

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Marozsán szettet nyert, de Alcaraz magabiztosan jutott tovább a Roland Garroson

Tenisz
2025.05.28. 16:05

Videó: parádés labdamenetet nyert Marozsán Alcaraz ellen

Tenisz
2025.05.28. 15:24

Roland Garros: Babosék sima sikerrel kezdték a párost

Tenisz
2025.05.28. 12:07

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53
Ezek is érdekelhetik