Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2025.05.07. 10:54
Fotó: Getty Images, archív
Gálfi Dalma (WTA-95.) vidáman értékelte a maga mögött hagyott hónapot lapunknak – nem véletlenül, hiszen két WTA 125-ös tornán is diadalmaskodott, ismét visszakerült a legjobb 100 közé, és minden bizonnyal főtáblás lesz Wimbledonban.

– Az elmúlt hónapban mindhárom tornáján bejutott a döntőbe, két finálét meg is nyert. Korábbi, illetve jelenlegi top százasokat is legyőzött, az utóbbi két versenyen csupán egy szettet veszített el, és visszajutott a legjobb százba a világranglistán. Hogyan élte meg ezt az időszakot?     
– Úgy indultam neki az első versenynek áprilisban, hogy lesz, ami lesz, megpróbálom, aztán majd kisül belőle valami, ugyanis még nem jött teljesen rendbe a sérülésem, és beteg is voltam – mondta lapunknak Gálfi Dalma, aki áprilisban eddigi karrierje legnagyobb sikereit érte el. Április első hetében a spanyolországi La Bisbal d’Empordában rendezett WTA 125-ös tornán döntőt játszott, további két 125-öst pedig megnyert a portugáliai Oeirasban és a spanyolországi Vicben. Előbbin azonban nem versenyzett százszázalékos állapotban, március elején térdsérülést szenvedett egy nagyszombati ITF-tornán. – Aztán meccsről meccsre egyre jobban belejöttem, egyre inkább nőtt az önbizalmam, és elkezdtem hosszú idő után igazán élvezni a teniszt, ami nagyon sokat hozzátett ahhoz, hogy jöttek az eredmények is.

– Utóbbi két tornára mennyire épült fel a sérüléséből?     
– Csináltattam MRI-vizsgálatot, eszerint csontzúzódás van a térdemben, ez a probléma még nem szűnt meg, folyamatosan kezelni kell, ezért is van bekötve a lábam a meccseken, hogy limitálja a csont mozgását. A fájdalom sem múlt el teljesen, de minimálisra csökkent, mostanában már ki tudom zárni.

Március közepén a Székesfehérvár Openen szerepelt és búcsúzott a második körben Tóth Amarissa ellen. Emlékszem, milyen higgadtan értékelt: csak néhány mérkőzésen van túl salakon, szüksége van még néhányra, és minden rendben lesz – végül több mint rendben alakultak a dolgai. Nagyjából mikor kezdte el érezni, hogy minden összeállt
Azon a mérkőzésen Mimi nagyon jól teljesített, én még nem voltam annyira formában, de nem is teniszeztem rosszul, csak éreztem, hogy még keveset játszottam idén salakon. Utána Antalyában versenyeztem két hétig, akkor még kevéssé eredményesen, de már kezdett összeállni a játékom, melyet inkább fejben kellett összeraknom. Év elején kicsit elveszettnek éreztem magam, de sikerült tudatosítanom, mit akarok a pályán, és hogyan akarom és tudom elérni a céljaimat.

– A két százhuszonötös tornagyőzelem eddigi pályafutása legnagyobb sikerének számít. Hogy érzi, élete formájában van?     
–Ez jó kérdés, nem tudom pontosan megmondani. Szerintem játszottam már korábban is hasonlóan jól, csak nem tudtam ilyen hosszú ideig kiegyensúlyozottan, koncentráltan, ilyen mentális erővel teljesíteni – mert egymás után két százhuszonötös megnyeréséhez mentálisan kifejezetten erősnek kell lenni. Természetesen ez a három hét igazán fontos időszak a karrieremben, valóban a legsikeresebb eddigi pályafutásomban, de úgy érzem, bőven van még bennem, nem ez jelenti a csúcsot, nem ragadok meg itt!

A római mestertornán nem fért fel a selejtezős táblára. Vitte volna tovább a lendületet, vagy jólesik a pihenő a Roland Garros előtt?     
– Örültem volna, ha játszhatok egy ezres tornán, hiszen most abszolút úgy érzem, hogy ott a helyem, szerencsétlenül jött ki, hogy a nevezési ranglistám és a jelenlegi között ekkora a különbség. Sajnálom, hogy nem játszhatok, de ez nem veszi el a kedvem, így legalább kifújhatom magam kicsit, és lesz egy versenymentes hetem, mielőtt játszom egy felvezető tornát a Roland Garros selejtezője előtt.

– Kicsit távolabbra tekintve: a jelenlegi ranglistahelyezésével viszont valószínűleg főtáblás lesz Wimbledonban, és szereti a füves borítást.     
– Igen, valószínűleg a mostani pozícióm főtáblát eredményez Wimbledonban. Persze szeretnék a következő viadalokon még több pontot szerezni, amivel ezt még inkább megerősíthetem, de igyekszem nem nyomásként felfogni. Várom a füves pályás szezont, tavaly ’s-­Hertogenboschban kétszázötvenesen elődöntőzhettem, a selejtező után a főtáblán is nyertem meccset a wimbledoni Grand Slam-tornán, tavalyelőtt Ilkley-ben voltam elődöntős ITF-tornán és a harmadik fordulóig jutottam a wimbledoni főtáblán. Nagyon várom, hogy idén is ott játszhassak.

 

Legfrissebb hírek

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
6 órája

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Egerszegi Krisztina: Az úszás örökre a szívemben marad

Úszás
2025.05.06. 17:55

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

Minden más foci
2025.05.05. 21:15

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Marozsán rontott, Bondár és Gálfi újra top 100-as a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.05.05. 10:08

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Tenisz
2025.05.04. 13:37
Ezek is érdekelhetik