Piros Zsombor legyőzte a korábbi top 20-as játékost a madridi tenisztornán

Vágólapra másolva!
2025.04.09. 21:30
Piros Zsombor a nyolc közé jutott a madridi tornán (Fotó: Imago Images)
Piros Zsombor szetthátrányból fordítva legyőzte az első kiemelt Borna Coricot szerdán a 145 ezer euró összdíjazású madridi salakpályás férfi challenger-tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A világranglistán 250. játékos – aki két győzelemmel jutott fel a főtáblára – kedden három meccslabdáról fordítva nyert a hazai közönség előtt szereplő Daniel Rincón (223.) ellen. A 16 között aztán jóval nehezebb ellenfél várt rá a horvát Borna Coric (91.) személyében, aki az ATP-rangsor 12. helyén is megfordult, vívott negyeddöntőt a US Openen, és nyert Davis-kupát, valamint három ATP-tornát is. A 28 éves ellenfél az utóbbi években sorozatos sérülések miatt esett vissza a rangsorban, de idén remek szezont fut, sorozatban három challengerversenyen diadalmaskodott, és az utóbbi 18 mérkőzéséből csak egyet veszített el.

Első találkozójukon Piros Zsombor nem illetődött meg a neves riválistól, és így egészen 5:5-ig fej fej mellett haladtak a felek. Ezután viszont Coricnak sikerült elvennie a magyar teniszező adogatását, majd hozta a sajátját, mellyel kereken egy óra játék után előnybe került. A második szettben a 25 éves magyar játéka feljavult, kétszer is elvette a rivális adogatását és a második játszmalabdáját kihasználva egyenlített. A döntő szettben Piros remekül teniszezett, s előbb 2:2-nél, majd 4:4-nél is brékelte Coricot, utóbbit követően pedig az első meccslabdáját kihasználva lezárta a 2 óra 40 percig tartó összecsapást.

Piros ellenfele a nyolc között a hetedik kiemelt francia Valentin Royer lesz pénteken.

ATP-challengertorna, Madrid (145 250 euró, salak)
Egyes, 2. forduló (a 8 közé jutásért)
Piros Zsombor–Borna Coric (horvát, 1.) 5:7, 6:3, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Tenisz: Fucsovics simán kikapott Runétól Stockholmban

Tenisz
2025.10.16. 21:09

Az ötödik kiemelt Nakashima vár Marozsánra az Almatiban zajló tenisztornán

Tenisz
2025.10.14. 15:00

Hiába a három meccslabda, Piros Zsombor kikapott a brüsszeli selejtezőben

Tenisz
2025.10.12. 16:05

Marozsán: Közel jártam Fritz legyőzéséhez

Tenisz
2025.10.04. 12:27

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Marozsán bízik a jó folytatásban Sanghajban

Tenisz
2025.09.30. 19:01

Fucsovicsnak az újabb bravúr már nem jött össze a tokiói tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 08:14
Ezek is érdekelhetik