Marozsán már elődöntős Münchenben – következik Zverev

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.04.18. 19:34
null
Marozsán zsinórban hat megnyert ponttal zárta a mérkőzést (Fotó: Getty Images)
A Münchenben zajló salakpályás tenisztorna negyeddöntőjében Marozsán Fábián bő másfél óra alatt két játszmában legyőzte Zizou Bergst, ezzel bejutott a négy közé, ahol a verseny első kiemeltje, a világranglistán harmadik helyen álló Alxander Zverev lesz az ellenfele.

 

Remekül szerepel a müncheni salakpályás tenisztornán a világranglistán 77. helyen álló Marozsán Fábián, aki a negyeddöntőben a rangsorban 50. helyet elfoglaló belga Zizou Bergs ellen lépett pályára. A magyar éljátékos jól kezdte a mérkőzést, első adandó alkalommal elvette ellenfele adogatójátékát, s elhúzott 3:0-ra, sőt a belga második adogatásánál labdája volt már a 4:0-hoz is, de a dupla brékelőny helyett maradt a szimpla, ez is elegendő volt, hogy a mindössze 32 percig tartó első szettet Marozsán 6:3-ra megnyerje.

A folytatásban feljavult Bergs játéka,  a negyedik játékban ki is használta a mérkőzésen második fogadóelőnyét, ám a 25 éves magyar játékos azonnal visszabrékelt – s miután innentől fogva mindketten nagyon vigyáztak szervajátékaikra, végül rövidítés döntött. S úgy tűnt, hogy viszonylag simán behúzza a belga a szettet, miután első két adogatását elvesztette Marozsán, s Bergs már 4–1-re is vezetett. Marozsán azonban váratlanul megtáltosodott, és sorozatban hat labdamenetet nyerve behúzta a rövidítést és ezzel a mérkőzést is.

A MECCSLABDA

Az elődöntőben a verseny első kiemeltje, a világranglistán 3. helyen álló, kétszeres világbajnok, olimpiai bajnok, háromszoros Grand Slam-döntős Alexander Zverev lesz, a mérkőzést szombat délután három óránál nem előbb játsszák. Győzelmével Marozsán életében először készülhet ATP-tornán elődöntőre. Marozsán eddig egyszer mérkőzött a német kiválósággal, a tavalyi miami mesterverseny negyeddöntőjében Zverev két játszmában győzött. 

„Hét negyeddöntő után összejött életem első elődöntője, nagy pillanat ez nekem, és nagyon boldog vagyok. Amikor legutóbb játszottam Zizouval, gyorsabb körülmények voltak Monacóban, most lassú volt a pálya, az időjárás pedig hideg, ami főként a hosszú labdamenetekben jelentett kihívást. Holnap világklasszis ellenfél vár rám, de természetesen őt is megpróbálom legyőzni” – idézte az MTI Marozsán pályán adott nyilatkozatát.

TENISZ
ATP 500-AS TORNA, MÜNCHEN (2.5 millió euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ 
Marozsán Fábián–Zizou Bergs (belga) 6:3, 7:6 (7–4)

 

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián továbbjutott Rómában, Rubljovval játszik a 64 között

Tenisz
Tegnap, 15:20

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
2025.05.07. 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
2025.05.07. 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Marozsán brazil ellenféllel kezd Rómában, Sinner olasz rivális ellen térhet vissza

Tenisz
2025.05.05. 13:03

Marozsán rontott, Bondár és Gálfi újra top 100-as a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.05.05. 10:08
Ezek is érdekelhetik