Debrecenben lesz a Davis-kupa magyar–osztrák selejtezője

Vágólapra másolva!
2025.04.09. 08:42
Debrecenben találkoznak a mieink az osztrákokkal (Fotó: Getty Images)
Debrecenben fogadja a magyar férfi teniszválogatott az osztrák csapatot a Davis-kupa szuperdöntőjének szeptemberi selejtezőjében.

A magyar szövetség szerdán közölte, hogy a hajdúsági városban található Főnix Aréna ad otthont a párharcnak, amelyre kemény pályán kerül sor szeptember 12–13-án. 

Bardóczky Kornél szövetségi kapitány együttese februárban Montrealban vívott selejtezőt, és 2:0-s vezetés után 3:2-re megverte Kanadát, a döntő mérkőzésen Fucsovics Márton hősies küzdelemben juttatta tovább csapatát. A magyarok ezzel bekerültek a szuperdöntő szeptemberi, 16 csapatos selejtezőjébe, amelyben Ausztriát fogadják majd. 

A 6500 férőhelyes debreceni csarnok jó előjel lehet a nemzeti csapatnak, ugyanis 2020 februárjában – közvetlenül a koronavírus-járvány kitörése előtt – ott verte meg 3:2-re a belgákat, a sorsdöntő meccset akkor is Fucsovics hozta. A pandémia miatt azonban a szuperdöntőt elhalasztották, így a magyarok csak 2021 novemberében mutatkozhattak be a DK-elitben, és a torinói csoportkörben Ausztráliától és Horvátországtól is 2:1-re kikaptak, így nem jutottak tovább a nyolc közé.


 

 

Legfrissebb hírek

Tóth Amarissa és Bondár Anna is kikapott, győztek a belgák a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.04.09. 13:33

Világbajnokságon szereplő kapust szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.03.31. 12:45

A második félidőben állva hagyta a Debrecent a Győr a női kézirangadón

Kézilabda
2025.03.22. 19:44

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48

Három NB I-es gólkirály is pályára léphet a Ferencváros–Paks meccsen

Labdarúgó NB I
2025.02.14. 14:35

Csúcsrangadó az NB I-ben: Hornyák Zsolt a 7. Fradi-edzővel szemben készíti fel a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.02.07. 13:33

Bardóczky Kornél: Mindig a pályán kell érvényesíteni az esélyt

Tenisz
2025.02.07. 09:18

Bardóczky Kornél és ifjabb Nagy Péter Kecskemétről indulva lett szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2025.02.06. 15:22
Ezek is érdekelhetik