Piros Zsombor elődöntős Görögországban

Vágólapra másolva!
2025.03.07. 12:07
Piros Zsombor elvesztette az elődöntőt Krétán (Fotó: Dömötör Csaba)
A hetedik helyen kiemelt Piros Zsombor egyesben elődöntőbe jutott a görögországi Herszonisszoszban zajló, 54 ezer euró (21,5 millió forint) összdíjazású challenger-tenisztornán.

A világranglistán 266. magyar játékos az első fordulóban a 367. helyezett holland Jelle Selst, a csütörtöki nyolcaddöntőben a hazai közönség előtt szabadkártyával szereplő Sztefanosz Szakellaridiszt (452.) búcsúztatta, majd pénteken krétai párostársa, az osztrák Dennis Novak (366.) várt rá.

Piros ezen a mérkőzésen is folytatta jó sorozatát, és 1 óra 42 perc alatt 7:6 (7–3), 6:4-re győzött, így már elődöntős.

A 25 éves teniszezőre a négy között a negyedikként rangsorolt litván Edas Butvilas (234.) vár, aki Ricardas Berankis oldalán éppen Pirosék ellen lépett volna pályára a párosok elődöntőjében. Ám a két litván visszalépett a viadaltól, így a magyar, osztrák kettős játék nélkül döntőbe jutott.

 

Legfrissebb hírek

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Tenisz: Fucsovics simán kikapott Runétól Stockholmban

Tenisz
2025.10.16. 21:09

Az ötödik kiemelt Nakashima vár Marozsánra az Almatiban zajló tenisztornán

Tenisz
2025.10.14. 15:00

Hiába a három meccslabda, Piros Zsombor kikapott a brüsszeli selejtezőben

Tenisz
2025.10.12. 16:05

Marozsán: Közel jártam Fritz legyőzéséhez

Tenisz
2025.10.04. 12:27

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Marozsán bízik a jó folytatásban Sanghajban

Tenisz
2025.09.30. 19:01

Fucsovicsnak az újabb bravúr már nem jött össze a tokiói tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 08:14
Ezek is érdekelhetik