Tenisz: Carlos Alcaraz először nyert tornát fedett pályán

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2025.02.09. 22:23
Fotó: Getty Images
A várakozásoknak megfelelően színvonalas döntőt játszottak a nagyágyúk Rotterdamban, Carlos Alcaraz ellenállhatatlan játékkal győzte le Alex De Minaurt.

„HIHETETLEN A JÁTÉKA. Bármire képes a pályán, még akkor is, amikor kívülről úgy tűnik, hogy gondjai vannak. Gondoljunk csak bele, hogy a négy Grand Slam-győzelem több, mint amennyi Andy Murray-nek vagy Stan Wawrinkának összejött – pedig ők sem akárkik. És mindezt huszonegy évesen, őrület.”

A pályafutását idejekorán befejező osztrák Dominic Thiem a minap hosszasan méltatta a spanyol zsenit, Carlos Alcarazt, aki Rotterdamban is igazolta klasszisát. A fedett pályás ATP 500-as torna negyeddöntőjében lehengerlően játszott, az elődöntőben felőrölte a lengyel Hubert Hurkaczot, a döntőben viszont már jóval nehezebb erőpróba várt rá. Az ausztrál Alex De Minaur ugyanis szettveszteség nélkül jutott el a fináléig, így aztán várható volt, hogy Alcaraz dolgát is alaposan megnehezíti.

Meg is nehezítette, pedig az első szett alapján nem úgy tűnt, hogy lesz esélye De Minaurnak, Alcaraz ugyanis 4:4 után elvette ellenfele adogatását, majd annak rendje és módja szerint lezárta a játszmát. A második szettben viszont jelentősen feljavultak az ausztrál első szervái, amivel okozott kellemetlen perceket riválisának – csaknem másfél órányi játék után döntő játszma következett.

A harmadik szettben viszont már nem volt kérdés: Alcaraz ellenállhatatlan játékkal rukkolt ki, és stílszerűen brékkel fejezte be a csaknem kétórás döntőt. Ez volt pályafutása első fedett pályás tornagyőzelme – de aligha az utolsó.

TENISZ
FÉRFITORNA
ATP 500-AS TORNA, ROTTERDAM (2 401 550 euró, kemény pálya)
Egyes, döntő
Alcaraz (spanyol, 1. kiemelt)–De Minaur (ausztrál, 3.) 6:4, 3:6, 6:2

NŐI TORNÁK
WTA 1000-ES TORNA, DOHA (3 654 963 dollár, kemény pálya)
Páros, 1. forduló
Stearns, Stefani (amerikai, brazil)–Babos Tímea, Melichar-Martinez (magyar, amerikai) 6:3, 4:6, 10–6
WTA 250-ES TORNA, KOLOZSVÁR (275 094 dollár, kemény pálya)
Egyes, döntő
Potapova (orosz, 1.)–Bronzetti (olasz) 4:6, 6:1, 6:2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik