Szabalenkának nem lett meg a triplázás, Keys az Australian Open női bajnoka

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.01.25. 11:50
Madison Keys első Grand Slam-győzelmét ünnepelhette Melbourne-ben (Fotó: Getty Images)
Madison Keys győzelmével ért véget az ausztrál nyílt teniszbajnokság (Australian Open) női egyesének szombati döntője. Az amerikai játékos döntő szettben múlta felül a legutóbbi két kiírás nyertesét, a fehérorosz Arina Szabalenkát.

TENISZ
Australian Open
Női egyes, döntő
Arina Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Madison Keys (amerikai, 19.) 3:6, 6:2, 5:7 

ÖSSZEFOGLALÓ

Arina Szabalenka sorozatban harmadik Australian Open-győzelmére készült, míg Madison Keys az esélytelenek nyugalmával várta a döntőt. Ahol egyébként talán nem is számított annyira esélytelennek; annál is inkább, mert a döntőig vezető úton már bizonyította, hogy a legjobbak ellen is képes remek teniszt bemutatni. Ezt az elődöntőben a korábbi világelső, Iga Swiatek is megtapasztalta.

Az első szettet nagy önbizalommal kezdte Keys, Szabalenka viszont rengeteget hibázott. Az amerikai háromszor is elvette ellenfele adogatását, így az is belefért, hogy 5:2-es vezetésnél még nem tudta kiszerválni a játszmát. A következő játékban viszont fogadóként tudta lezárni a szettet, így teljesen megérdemelten került előnybe.

A második játszmában hirtelen megváltozott a meccs képe. Keys – főleg fonák oldalról – elkezdett sokat rontani, Szabalenka pedig ha nem is talált teljesen magára, valamelyest már pontosabban játszott. A rövidítések pedig kimondottan jól sültek a fehérorosz számára, aki javuló játékkal, 6:2-vel nagyon simán behúzta a második szettet. 

Gondolhatták sokan, hogy a döntő játszmát a rutinosabb Szabalenka várja majd kedvezőbb helyzetből, ám Keys másképp gondolkodott, és ismét elővette az első játszmában mutatott teniszét. Az amerikait ismét bátor játék jellemezte, és közben a meccs színvonala is emelkedett, merthogy Szabalenka is elkezdett egyre jobban játszani. Ellentétben az első két szettel, a döntő játszma már kimondottan magas színvonalú játékot hozott, ahol sokáig egyik játékos sem tudott brékelni.

Mivel Keys kezdhette az adogatást, végig Szabalenkán volt a nagyobb nyomás. Így érkeztünk el a 6:5-höz, amikor Szabalenka a rövidítésért szervált, de nem tudta megoldani a feladatot. Keys két meccslabdához jutott, és bár az elsőt még elrontotta, a másodikból már pontot nyert. Ezzel pályafutása első Grand Slam-sikerének örülhetett Melbourne-ben. Szabalenkának egyelőre nem sikerült a triplázás Ausztráliában, de alighanem rá igaz a mondás: ami késik, nem múlik...

PERCRŐL PERCRE

 

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma nyerte a magyar rangadót, és feljutott a US Open főtáblájára

Tenisz
3 órája

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
2025.08.20. 20:10

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
2025.08.17. 23:44

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Babosék búcsúztak Vondrousováék ellen Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.14. 06:52

Babosék az áramszünet után fordítottak, és továbbjutottak Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.12. 01:30

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
2025.07.31. 03:00

Bondár Anna szettelőnyről kapott ki a varsói tenisztornán

Tenisz
2025.07.30. 17:15
Ezek is érdekelhetik