Tenisz: Wilander szerint Alcaraz és Sinner jobb, mint a Federer, Nadal, Djokovics hármas

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 15:49
Egymás mellett a két bajnok: Sinner és Alcaraz parádés meccset vívott egymás ellen Pekingben (Fotó: Getty Images)
A korábbi svéd világelső, Mats Wilander szerint csúcsformájában soha senki nem játszott még olyan jó teniszt, mint Carlos Alcaraz és Jannik Sinner.

Mint ismert, Carlos Alcaraz és Jannik Sinner emlékezetes találkozót vívott egymás ellen a pekingi tenisztorna döntőjében, ahol végül a spanyol klasszis győzött 6:7 (6–8), 6:4, 7:6 (7–3)-ra, egy több mint háromórás, gigászi csatát követően. A mérkőzés még napokkal később is téma a teniszt szerető közönség körében, olyannyira, hogy sok szakértő minden idők legmagasabb színvonalú meccsei közé sorolja. Így vélekedik Mats Wilander is, aki az Eurosportnak mondta el véleményét a látottakról, és arról, hogy mit gondol Sinner és Alcaraz rivalizálásáról.

„Carlos Alcaraz és Jannik Sinner nagyszerű, szórakoztató műsort adott elő. A meccs számomra abszolút a valaha volt legjobb sportesemények közé tartozik” – fogalmazott a korábbi világelső teniszlegenda, hozzátéve, hogy ez nem újdonság, hiszen amikor a két játékos egymással csap össze, mindig hasonló parádés játékot láthat a közönség: „Náluk azt látod, hogy bármilyen irányba mehet a meccs, bármelyikük nyerhet. Egyiküket sem ijeszti meg a másik személye.”

„Minden más teniszmérkőzéshez hasonlóan az ő meccseiken is vannak lendületi változások, ám ezek nem tartanak olyan sokáig, csak legfeljebb öt-tíz percig. Aztán a másik srác visszajön, csinál valamit, majd újra a csúcson van” – részletezte Wilander, aki egyébként már évek óta az Eurosport állandó szakkommentátora is a teniszversenyeken.

A korábbi hétszeres Grand Slam-győztes legenda Roger Federerrel, Rafael Nadallal és Novak Djokoviccsal is összehasonlította a két fiatal játékost: „Remélem, hogy Roger, Rafa és Novak most nem hallgatnak, de a szintet tekintve, azaz amikor Sinner és Alcaraz a legjobb formájában van, akkor senki sem játszott még náluk jobb teniszt.”

Wilander azt is elmondta, hogy meglátása szerint Alcaraz játéka nem sokat változott az elmúlt három-négy évben, és bízik benne, nem fog a jövőben sem: „Remélem, hogy nem csiszolja túl a játékát, mert ez az, ami annyira érdekessé teszi” – mondta, de ezen a vonalon azt is kiemelte: a Sinner játékában végrehajtott fejlesztések tették még érdekesebbé kettőjük párviadalát.

A Sinner–Alcaraz párharcban egyébként jelenleg utóbbi áll jobban az egymás elleni mérleget tekintve: az olasz eddig négyszer, míg a spanyol hatszor hagyta el győztesen a pályát.  

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik