Alcaraz megnyerte a Sinner elleni csúcstalálkozót a pekingi tenisztorna döntőjében

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.02. 14:55
Xinhua via AFPAlcaraz diadalmaskodott (Fotó: AFP)
A négyszeres Grand Slam-bajnok Carlos Alcaraz nyerte a 13.1 millió dollár összdíjazású pekingi kemény pályás tenisztorna férfi versenyét, mivel a szerdai döntőben óriási csatában legyőzte a világelső és címvédő Jannik Sinnert.

Az idei Grand Slam-tornák közül egyaránt kettőt elhódító fiatalok tizedszer kerültek szembe egymással, és a 21 éves spanyol 5–4-re vezetett. Legutóbb a Roland Garros elődöntőjében Carlos Alcaraz bizonyult jobbnak, egy éve a pekingi elődöntőben viszont Jannik Sinner győzött, majd a trófeát is megszerezte.

A 23 éves olasz mellett szólt, hogy 16 mérkőzés óta veretlen volt, előzőleg Montrealban kapott ki augusztus 11-én, azóta Cincinnatiben és a US Openen sem talált legyőzőre. A szerdai csata a megszokott látványos és hihetetlen sebességű teniszt hozta mindkettejüktől, a spanyol fogadóként 6:5-nél egy, majd a rövidítésben két bréklabdát szalasztott el, és a szett a fontos pontokban higgadtabb Sinneré lett.

A folytatásban is egymást érték a szemet gyönyörködtető megoldások, 3:4-nél a spanyol egy 21 labdamenetes játékban hozta az adogatását. A címvédő egyre többet rontott, ezt kihasználva a szárnyaló Alcaraz brékelt, majd kiszerválta a játszmát. Az utolsó felvonásban azonban nem volt elég neki a 3:1-es brékelőny, Sinner ismét utolérte őt, és három óra elteltével teljesen nyílt volt a meccs. A találkozót lezáró rövidítésben ismét a murciai teniszező bizonyult jobbnak, így 6:7 (6–8), 6:4, 7:6 (7–3)-ra nyert, és 3 óra 24 perc után ő ünnepelhetett.

A hét másik fináléjában, Tokióban két francia csapott össze kedden, és Arthur Fils meccslabdáról fordítva, 3 óra 2 perces csatában verte meg Ugo Humbert-t 5:7, 7:6 (8–6), 6:3-ra.

 

Legfrissebb hírek

Sinner sikerrel vette az első akadályt Sanghajban

Tenisz
4 órája

Marozsán: Közel jártam Fritz legyőzéséhez

Tenisz
6 órája

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 14:49

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
2025.10.02. 08:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
2025.10.02. 08:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22
Ezek is érdekelhetik