Stollár Fanny párosa is negyeddöntős Kínában

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2024.10.30. 08:51
Stollár Fanny (balra) és Katarzyna Piter sima győzelemmel kezdte a hetet (Fotó: AFP)
A Stollár Fanny, Katarzyna Piter páros két szettben legyőzte brit ellenfelét, amivel negyeddöntőbe jutott a kínai Csiucsiangban zajló tenisztornán.

A negyedik helyen kiemelt magyar, lengyel kettős 6:3, 6:2-re megverte Samantha Murray és Eden Silva párosát úgy, hogy a mérkőzés során összesen ötször vette el az ellenfél adogatását, és 61 perc alatt le is zárta az összecsapást.

Stollár és Piter a negyeddöntőben az orosz Szofija Lanszere, Kamilla Rahimova duó ellen lép pályára.

Hétfőn a tornán Bondár Anna a belga Kimberley Zimmermann partnereként már biztossá tette helyét a legjobb nyolc között, ellenfelük 9 óra körül a Csiang Hszin-jü, Vu Fang-Hszien kínai, tajvani duó lesz.

A világranglistán 97. helyezett magyar teniszező egyéniben az olasz Martina Trevisannal (136.) mérkőzik a nyolcaddöntőben.

WTA 250-ES TORNA, CSIUCSIANG, 259 EZER DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA
PÁROS, 1. FORDULÓ
Stollár Fanny, Katarzyna Piter (magyar, lengyel, 4.)–Samantha Murray, Eden Silva (brit) 6:3, 6:2

KÉSŐBB
PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Bondár Anna, Kimberley Zimmermann (magyar, belga)–Csiang Hszin-jü, Vu Fang-Hszien (kínai, tajvani, 2.)

 

Legfrissebb hírek

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
18 órája

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
21 órája

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15

Győzelemmel tért vissza a 45 éves Venus Williams

Tenisz
2025.07.22. 12:42

Marozsán visszavágna a kanadai óriásnak a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.22. 09:03

Rá sem lehet ismerni a 23-szoros Grand Slam-győztes Serena Williamsre – fotó

Tenisz
2025.07.21. 15:23
Ezek is érdekelhetik