Wimbledon: erődemonstrációval második körös Gálfi Dalma

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2024.07.02. 21:27
Gálfi idén is sikerrel vette az első fordulót Londonban (Fotó: Getty Images)
Egy óra sem kellett, és Gálfi Dalma neve máris a wimbledoni majortorna 2. fordulójába jutó játékosai között volt olvasható. A 25 éves magyar játékos csupán három játékot engedett az egyiptomi Majar Serifnek, és egyedüli magyarként maradt talpon egyesben a londoni Grand Slam-versenyen.

 

Fölényes győzelmet aratott Gálfi Dalma (WTA-127.) az angol nyílt teniszbajnokság első fordulójában, a sikert az teszi még édesebbé, hogy korábban háromból háromszor kikapott aktuális egyiptomi ellenfelétől, ezúttal pedig csupán három játékot engedélyezett Majar Serifnek (78.).

A veszprémi születésű, 25 esztendős Gálfinak eddig is jól alakult a szezonja. Januárban a huahini 250-es tornán karrierje harmadik WTA-negyeddöntőjét játszhatta, majd májusban a Roland Garros főtáblájára selejtezőből, szerencsés vesztesként jutott fel. A júniusi 250-es füves verseny a hollandiai ’s-Hertogenboschban szintén kiemelkedően teljesített, a selejtezős találkozókkal együtt sorozatban öt mérkőzést nyerve elérte az elődöntőt, pályafutása során másodszor egy WTA-tornán, a 16 között az ötödik kiemelt orosz Veronyika Kugyermetovát búcsúztatva. Wimbledonban már mindhárom kvalifikációs párharcát megnyerte, ez másodszor fordult vele elő valamely GS-tornán. Tavaly ugyanitt érte el egyik legnagyobb sikerét, alanyi jogon főtáblásként a legjobb 32-ig jutott, és kétszer hátrányból fordítva nyert mérkőzést.

A 28 éves Majar Serif még sosem jutott a második fordulónál tovább Grand Slameken, az angol majortornán tavaly először szerepelt főtáblán. A tokiói olimpiára a 2019-es Afrikai Játékok megnyerésévek kvalifikálta magát – első egyiptomi női teniszezőként. Egyébként nyert már WTA-tornát, 2022-ben Parmában, de idén Rabatban is döntőzött, ám azt elvesztette az amerikai Peyton Stearns ellen.

Eleinte nem tűnhetett könnyűnek az összecsapás Gálfinak, az első játékban Serif kétszer is elvehette volna a szervajátékát, de egyik lehetőségét sem használta ki. A következő gémben hozta az adogatását, de innentől honfitársunk pillanatai következtek, sorra hozta a nyerőket, míg egyiptomi riválisánál egyre-másra jöttek a rossz labdamenetek, a kettős hibák, és nem talált vissza a helyes útra. Gálfi kétszer is brékelte Serifet, hozta második játszmalabdáját, és megnyerte az első játszmát – és mivel a második kezdetén kétszer is fogadóként nyert játékot, majd két adogatójátékot is hozott, sorozatban már kilenc gémet vitt el. Gálfi nagyszerűen olvasta a játékot, remek röptékkel, ritörnökkel rukkolt ki, jól variált, Serifnek csak két nyertes szervagém jutott a folytatásban.

Egy óra sem kellett a továbbjutásához, így egyesben egyetlen magyarként maradt talpon Wimbledonban, s hacsak az időjárás nem szól közbe, várhatóan csütörtökön lép pályára a 11. kiemelt amerikai Danielle Collins és a dán Clara Tauson összecsapásának győztese ellen.

WIMBLEDON (50 millió font, füves pálya)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Gálfi Dalma–Majar Serif (egyiptomi) 6:1, 6:2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik