Tenisz: Bondár kiesésével nincs már versenyben magyar egyesben a Római-parton

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.07.18. 18:35
Bondár búcsúzott a budapesti tornától (Fotó: Török Attila)
Két szettben kikapott Bondár Anna a német Ella Seideltől a Hungarian Grand Prix második fordulójában, így már csak párosban szoríthatunk honfitársainknak a Római Teniszakadémián.

 

Fájdalmas vereséget szenvedett Bondár Anna (WTA-98.) a Hungarian Grand Prix második körében a 19 éves, szerencsés vesztesként főtáblára jutó német Ella Seideltől – az egyedüli magyarként második fordulóban érdekelt 27 éves játékosnak több sansza is volt, ám két szoros játszmában búcsúzni volt kénytelen.

Az első felvonásban három nulláig egyértelműen a magyar játékosnak állt a zászló, szép keresztütéseket, helyenként egy-egy röptét alkalmazva került előrébb – a német teniszező sokáig igen gyengén adogatott, az első szervái egy ideig 50 százalék alatt voltak csak pontosak, és négy kettős hibát is ütött. Ennek ellenére a játszma közepétől alaposan felvette a versenyt honfitársunkkal, hiába Bondár erős szervái (melyből egyébként négy ászt ért), nagyszerűek voltak a ritörnjei, és egyre többször találták meg a labdái az utat Bondár mellett. A magyar teniszező hosszú és széles labdái után Seidel 3:1-nél visszabrékelt, majd együtt mentek 5:5-ig, amikor újabb ki nem kényszerített hibák után a német játékos ismét elvette ellenfele adogatását – kicsúszott a szett Bondár kezei közül.

Egy nyertes adogatójátékot követően két gémen át szinte csak rossz helyre szálltak Bondár labdái, a szerváiban is egyre inkább feljavuló német ellenfél így ismét brékelőnybe került, ám honfitársunk ekkor összeszedte magát, ismét jöttek az ászok (a második szettben újabb öt) és a nyerők, egy semmire nyert fogadó-, majd adogatójátékkal ismét ő volt előnyben. Négy háromnál három bréklehetőségig jutott a Hajdúszoboszló SE teniszezője, a harmadikat ki is használta, és adogathatott volna az egyenlítésért, de ekkor Seidel megint emelni tudott játéka színvonalán, és egyből visszabrékelt. Ezt követően 5:5-nél ismét fogadóként nyert, így egy csapásra megteremtette magának a lehetőséget a győzelemre az újból sokat hibázó Bondár ellen – 6:5-nél Seidel adogatott, harminc tizenötnél egy magasra szálló labda jó lecsapásával a magyar játékos zárkózhatott volna, „ajtó-ablak ziccer” volt, de a lecsapás után a labda sajnos éppen szélesre pattant. Ez két mérkőzéspontot jelentett Ella Seidelnek, a második érvényesült egy magyar rontás után.

A 19 esztendős német játékos nem vállalt sok kockázatot a mérkőzésen, Bondár Annáéhoz hasonló erős tenyeresei viszont kevesebbszer szálltak hosszúra vagy szélesre, a hosszabb labdamenetekben pedig többször hibára késztette magyar riválisát – ez volt karrierje harmadik top százas játékos ellen aratott győzelme. Ennek eredményeképp pedig játszhat a negyeddöntőben az első kiemelt orosz Diana Snajderrel (28.).

„Fontos helyzetekben többet hibáztam a kelleténél, mindkét szettben megvolt az esélyem. Az első játszmában öt négynél azt a gémet nem szabadott volna elbuknom, az ellenfelem két kettős hibával kezdett, akkor legalább a következő két pontból az egyiket meg kellett volna nyernem. Rengeteg egyszerű hibát ütöttem, ami ezen a szinten nem fér bele, mert előbb-utóbb megbosszulják magukat. A második felvonásban megvolt a lehetőség, amikor nem használtam ki őket, az ellenfelem jobban kezdett játszani. Nagyon jól kezdtem a meccset, jól szerváltam és agresszív maradtam, de aztán elkezdte megérezni a szerváimat, én pedig többet kockáztattam. A fontos szituációkat ma nem játszottam meg jól” – fogalmazott Bondár Anna a találkozót követően lapunknak.

HUNGARIAN GRAND PRIX, WTA 250-ES TORNA, RÓMAI-PART (267 082 dollár, salak)
Egyes. 2. forduló: Seidel (német)–Bondár Anna 7:5, 7:5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik