Tenisz: elsőként Swiatek jutott be a római torna döntőjébe; Cicipasz kiesett

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 18:15
Internazionali BNL D'Italia 2024 - Day Eleven
Swiatek stabil játékára nem volt ellenszere Gauffnak (Fotó: Getty Images)
Az első helyen kiemelt lengyel Iga Swiatek két játszmában legyőzte az amerikai Coco Gauffot a római 1000-es tenisztorna női elődöntőjében. A világelső ellenfele a fehérorosz Arina Szabalenka lesz a döntőben. A férfiaknál két negyeddöntőt rendeztek csütörtökön, az amerikai Tommy Paul döntő játszmában verte meg a lengyel Hubert Hurkaczot, míg a chilei salakspecialista, Nicolás Jarry ugyancsak döntő szettben múlta felül a görög Sztefanosz Cicipaszt.

 

A női tornán a meccset az amerikai Gauff kezdte jobban, rögtön elvette Swiatek adogatójátékát. A salakon szinte legyőzhetetlen lengyel azonban ezt követően magasabb fokozatra kapcsolt, azonnal visszavette adogatását, majd végig kézben tartotta a meccset. Az első szettet 6:4-gyel húzta be a négyszeres Grand Slam-bajnok, majd a második játszmát is megnyerte, így bejutott a döntőbe, ahol Arina Szabalenka lesz az ellenfele.

WTA 1000-ES TORNA, RÓMA (5.5 millió dollár, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Swiatek (lengyel, 1.)–Gauff (amerikai, 3.) 6:4, 6:3
Szabalenka (fehérorosz), 2.)–Collins (amerikai, 13.) 7:5, 6:2

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (9.09 millió euró, salak)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Paul (amerikai, 14.)–Hurkacz (lengyel, 7.) 7:6, 3:6, 6:3
Jarry (chilei, 21.)–Cicipasz (görög, 6.) 3:6, 7:5, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Gálfi legyőzője bejutott az oszakai tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2025.10.18. 11:22

Bondár Anna két játszmában túllépett kínai ellenfelén Csinanban

Tenisz
2025.10.15. 13:50

Az ötödik kiemelt Nakashima vár Marozsánra az Almatiban zajló tenisztornán

Tenisz
2025.10.14. 15:00

Coco Gauff nyerte meg a vuhani tenisztorna döntőjét

Tenisz
2025.10.12. 16:31

Australian Open: egymillió dollárt nyer az amatőr-profi verseny győztese

Tenisz
2025.10.07. 13:22

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
2025.09.30. 10:04

Tenisz: a negyeddöntőig jutott a leánypáros az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.25. 09:08

Tenisz: Nagy Botond és Bíró Melinda is továbbjutott az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.15. 18:58
Ezek is érdekelhetik