Majdnem meglepetés: a címvédő Swiatek meccslabdát hárítva nyert Oszaka ellen

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.29. 23:38
Swiatek (fehérben) eddig három meccsüksorán kétszer nyert Oszaka ellen (Fotó: AFP)
A Párizsban zajló Roland Garroson az egész napos esőzés miatt csak a két fedett pályán rendeztek érdemben mérkőzéseket, ám itt pont a legnagyobb sztárok léptek pályára. A nap meccsét a két egyaránt négyszeres GS-győztes vívta: a korábbi világelső, pillanatnyilag a rangsorban 134. Oszaka Naomi és a jelenlegi listavezető, Iga Swiatek meccsén óriási csatában utóbbi – meccslabdát hárítva – győzött, és bejutott a legjobb 32 közé.

 

Ahogy arról beszámoltunk, az időjárás miatt a külső, nyitott pályákon meglehetősen rövidre sikerült a szerdai játéknap, ám a fedett pályákon bőven akadt esemény: a nap leginkább várt mérkőzését például a korábbi világelső (Oszaka Naomi) és a jelenlegi listavezető (Iga Swiatek) vívta egymással. Az első felvonásban előbb Oszaka vesztette el a saját adogatását, aztán Swiatek is bukta a magáét a szett közepén, így jöhetett a rövidítés, amely a később történtek fényében meglepően alakult: a lengyel egyetlen pontot engedett a japánnak, s 7–1-re behúzta a tie-breaket, 69 perc alatt megnyerve az első játszmát. Ennyi idő elteltével egyébként Swiatek 2022-ben már ünnepelhetett a Coco Gauff ellen megnyert Garros-döntőt követően, ezúttal viszont folytatódott tovább a mérkőzés, mégpedig teljesen váratlan fordulattal.

Oszaka ugyanis pillanatok alatt dupla brékelőnybe került a második szettben, miközben nagyon hatékonyan adogatott, s csupán egyetlen játékot engedett Swiateknek, aki mindössze kilenc pontot nyert az egész játszmában – kettővel többet, mint amivel a rövidítést megnyerte az első szett végén. Az egyenlítése után a döntő játékrészben ugyan a lengyel világelsőnek volt először bréklabdája – három is az első játékban, de a japán brékelt először a második játékban. Oszaka következő adogatásánál öt újabb bréklabdához jutott a lengyel, ám ezeket nem tudta kihasználni; a harmadik játszmában összesen kilenc bréklabdát hagyott kihasználatlanul. A japán már 5:2-re is vezetett a döntő szettben, 5:3-nál meccslabdája is volt, ám ekkor az ő keze is megremegett. Úgyhogy a lengyel a szettbeli 10. bréklabdáját már kihasználta, amivel 5:4-re alakította az állást, gyakorlatilag az utolsó pillanatban megmentve a meccset.

Ez pedig megzavarta a japánt, aki a következő adogatását is elvesztette, így Swiatek a döntő szett 12., utolsó játékában a győzelemért adogathatott, és Oszakával ellentétben az első meccslabdáját kihasználva megnyerte a három perc híján három óráig tartó óriási mérkőzést.

„Intenzívebb meccs volt, mint bármilyen második fordulós meccs, amit el tudok képzelni. Naomi remekül játszott, sokat is kockáztatott, de tényleg lenyűgöző játékot mutatott be. Örülök, hogy itt van, és újra játszik” – dicsérte legyőzött ellenfelét Swiatek a meccs után.

A négyszeres bajnokok összecsapása már ment, amikor a két évvel ezelőtti döntő miatt már emlegetett Coco Gauff elkezdte a ranglistán 131. helyen álló szlovén Tamara Zidansek elleni mérkőzését. A harmadik kiemelt kissé bizonytalanul kezdett, rögtön el is vesztette az adogatását, ám 3–2-es hátrányból rákapcsolt, és zsinórban négy játékot nyerve hozta az első játszmát. A második felvonás aztán már fordulatosabbra sikeredett, Zidansek háromszor, Gauff csak kétszer veszítette el az adogatását, így az amerikai örülhetett, mert a 6:4-es szett azt jelentette, hogy bő másfél óra játék után tovább is jutott.

A nyolcadik kiemelt tunéziai Onsz Dzsabúr alaposan megszenvedett a kolumbiai Camilla Osorio ellen, csak döntő játszmában vívta ki a harmadik körös szereplés jogát, míg a 21. helyen kiemelt Caroline Garcia a hazai közönség bánatára két 6:3-as játszmában kikapott a 2020-ban döntős Sofia Kenintől.

Ami a férfiak versenyét illeti: a Fucsovics Mártont búcsúztató 9. kiemelt Sztefanosz Cicipasz és a harmadik kiemelt Carlos Alcaraz egyaránt négy szettben jutott tovább – előbbit Daniel Altmaier, utóbbit Jesper de Jong izzasztotta meg a vártnál talán jobban, míg a hatodik kiemelt Andrej Rubljov három játszmában lépett túl a spanyol Pedro Martínezen. Este a második kiemelt Jannik Sinner két nehezebben és egy könnyebben megnyert játszmában lépett túl a 74. (!) Grand Slam-tornáján szereplő és a hazai közönség támogatását élvező 37 éves Richard Gasquet-n közel 2 óra 20 perc játék alatt.

ROLAND GARROS (salak, 53 478 000 euró)
NŐK
EGYES, 2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Swiatek (lengyel, 1.)–Oszaka (japán) 7:6, 1:6, 7:5
Gauff (amerikai, 3.)–Zidansek (szlovén) 6:3, 6:4
Kenin (amerikai)–Garcia (francia, 21.) 6:3, 6:3
Dzsabúr (tunéziai, 8.)–Osorio (kolumbiai) 6:3, 1:6, 6:3
FÉRFIAK
EGYES, 2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Rubljov (orosz, 6.)–P. Martínez (spanyol) 6:3, 6:4, 6:3
Cicipasz (görög, 9.)–Altmaier (német) 6:3, 6:2, 6:7, 6:4
Alcaraz (spanyol, 3.)–De Jong (holland) 6:3, 6:4, 2:6, 6:2
Sinner (olasz, 2.)–Gasquet (francia) 6:4, 6:2, 6:4
Kotov (orosz)–Wawrinka (svájci) 7:6 (7–5), 6:4, 1:6, 7:5 (7–5)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik