Tenisz: legjobbjai nélkül, nehéz csoportban a magyar női válogatott a BJK-kupában

Vágólapra másolva!
2024.04.07. 18:02
A trófea (Fotó: Getty Images)
Nehéz csoportba került a tartalékos magyar női teniszválogatott a Billie Jean King-kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának jövő heti tornáján, amelynek a portugáliai Oeiras ad otthont.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a vasárnapi sorsoláson Ausztria, Bulgária és Dánia lett Palágyi Miklós kapitány együttesének ellenfele az A jelű kvartettben. A három csoport első helyezettje és a másodikok különcsatájának győztese jut tovább a világdöntő selejtezőjébe, míg a 12 csapatos torna utolsó két helyezettje kiesik a zóna II-es csoportjába.

Az egyaránt top 200-as Bondár Anna, Gálfi Dalma és Udvardy Panna lemondta a szereplést, a magyar válogatottat így Babos Tímea (160.), Stollár Fanny (282.), Szabanin Natália (581.) és Nagy Adrienn (717.) alkotja.

A magyarok egy évvel ezelőtt Antalyában másodikként továbbjutottak az euro-afrikai zóna I-es csoport tornájáról, majd novemberben Belgiumban 3–1-re kikaptak a rájátszásban, így nem kerültek be a 2024-es világdöntő selejtezőjébe.

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
11 órája

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
Tegnap, 0:06

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.20. 23:09

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
2025.08.20. 20:10

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.19. 22:38

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
2025.08.19. 08:20

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2025.08.18. 09:55
Ezek is érdekelhetik