Tenisz: öt magyar lesz a főtáblán, Piros Zsombor hétfőn kezd

Vágólapra másolva!
2024.03.10. 20:04
Piros Zsombor tavaly is részt vett a fehérvári versenyen és a negyeddöntőig jutott (Fotó: Koncz Márton)
A selejtezőből senki sem jutott fel, így öt magyar vesz részt a székesfehérvári challenger-tenisztorna jövő heti főtáblás küzdelmeiben, ahol a korábbi top 10-es Dominic Thiem és Richard Gasquet is pályára lép.

 

A vasárnap rajtolt kvalifikációban hazai részről Kincses Kolos, Kisantal Botond, Szőke Ádám és Mészáros Patrik volt érdekelt a nemzetközi fedett pályás idény egyetlen salakos challenger-versenyén. Közülük csak Mészáros tudott szettet nyerni az első fordulóban, a főtáblához két győzelem kell.

A 75 ezer dollár összdíjazású Kiskút Openen alanyi jogon Piros Zsombor (106.), Valkusz Máté (210.), továbbá szabadkártyával Füle Mátyás (554.), Fajta Péter (660.) és a szeptemberben magyar bajnok Boros Attila (1675.) kapott helyet a főtáblán. Hétfőn Piros és Boros lép pályára, előbbi 13 órától Giovanni Fonióval (270.) csap össze, utóbbi 14.30 körül a szintén olasz Francesco Maestrellivel (243.) találkozik.

Az elitmezőny első kiemeltje az ATP-rangsorban korábban harmadik Thiem, aki 17 tornát nyert, és megverte Novak Djokovicot, Roger Federert és Rafael Nadalt is. A szervezők Piros Zsombort rangsorolták a második helyen, harmadikként pedig a 37 éves francia Gasquet-t emelték ki, akinek a legjobb helyezése hetedik volt a világranglistán, eddig 602 mérkőzésen győzött ATP-versenyeken, és 16 tornát nyert.

A székesfehérvári challenger-tornára csak online formában lehet belépőt vásárolni, a helyszínen nincs jegyértékesítés.
 

TENISZ
KISKÚT OPEN, ATP CHALLENGER TOUR (75 000 dollár, fedett, salakpálya)
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Samuel Vincent Ruggeri (olasz, 2.)–Szőke Ádám 7:6 (9–7), 6:1
Michael Vrebensky (cseh, 4.)–Kisantal Botond 6:1, 6:4
Cezar Cretu (román, 7.)–Kincses Kolos 7:5, 6:2
Olekszij Krutik (ukrán, 11.)–Mészáros Patrik 4:6, 6:2, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
10 órája

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
13 órája

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
13 órája

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
Tegnap, 11:21

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55
Ezek is érdekelhetik