Davis-kupa: nehéz ellenfelek jöhetnek az osztályozón

Vágólapra másolva!
2024.02.07. 12:39
Marozsán Fábián (balra) és Valkusz Máté a németek elleni Davis-kupa-párosmeccsen (Fotó: Árvai Károly)
Nehéz ellenfelek várhatnak a Davis-kupa-osztályozó csütörtöki sorsolásán a magyar férfi teniszválogatottra, amely a múlt héten alulmaradt a németekkel szemben a tatabányai selejtezőben.

Nagy Zoltán kapitány együttese 3–2-re kikapott az olimpiai és világbajnok Alexander Zverevet nélkülöző riválisától hazai pályán. Ez azt jelenti, hogy a háromszoros Davis-kupa-győztes németek továbbjutottak a Dk-finálé 16 csapatos csoportkörébe, a vesztes magyar együttes pedig osztályozót vív szeptemberben.

A szövetség tájékoztatása szerint a sorsoláson Magyarország ezúttal a 12 kiemelt között szerepel, és a 12 nem kiemelt közül kap ellenfelet. Ezek között lehet a top 100-as Taro Daniellel és Josihito Nisiokával felálló Japán, a világbajnok és Grand Slam-döntős Sztefanosz Cicipaszra építő Görögország, a Holger Rune révén szintén top 10-es játékossal büszkélkedő Dánia, a 8. helyen álló Hubert Hurkacz vezette Lengyelország, vagy a három GS-döntőt vívott Casper Ruud fémjelezte Norvégia. A görögökkel, a dánokkal, a norvégokkal itthon játszana a magyar csapat, utaznia kellene ugyanakkor Peruba, Indiába, Tajvanra vagy Lengyelországba is.

A magyarok tavaly szeptemberben 4–0-ra verték Törökországot a keszthelyi osztályozón, így Tatabányán sorozatban ötödször selejtezhettek a fináléba jutásért. Ezekből egyszer, 2018-ban jött össze a világdöntő.

AZ OSZTÁLYOZÓ KIEMELT CSAPATAI
MAGYARORSZÁG, Szerbia, Horvátország, Svédország, Kazahsztán, Dél-Korea, Svájc, Portugália, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Izrael, Kolumbia

A NEM KIEMELT CSAPATOK
Tajvan, Dánia, Egyiptom, Görögország, India, Japán, Litvánia, Norvégia, Peru, Lengyelország, Törökország, Ukrajna

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik