Medvegyev kettős szetthátrányból legyőzte Zverevet, harmadszorra döntős az Australian Openen!

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.26. 14:12
2024 Australian Open - Day 13
Danyiil Medvegyev óriásit küzdött Alexander Zverevvel (Fotó: Getty Images)
Az orosz Danyiil Medvegyev kettős szetthátrányból legyőzte a német Alexander Zverevet az ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjében, így ő lesz Jannik Sinner ellenfele a vasárnapi fináléban.

A két sportoló pályafutása során eddig összesen 18 alkalommal találkozott egymással, 11 sikerével Danyiil Medvegyev felé billen a mérleg nyelve, aki a legutóbbi öt összecsapásukból négyet megnyert. Az előző fordulóban Carlos Alcarazt legyőző Alexander Zverev viszont ott folytatta, ahol szerdán abbahagyta: az elődöntőben is fantasztikusan teljesített.

Az első szettben kétszer is elvette Medvegyev adogatását, s úgy tűnt, 4:1-ről már nincs visszaút, ám az orosz játékos 5:4-nél egyenlített. Csakhogy ezután rögtön elbukta a kezdését, és innen bizony már nem volt kérdés, Zverev 7:5-re behúzta a szettet.

A második játékrészben ugyancsak uralta a labdamenetek többségét, adogatóként és fogadóként, első és második szervából is meggyőzőbb statisztikai mutatókkal játszott, ami elegendő volt a 6:3-as részsikerhez, egyben a kettő nullás szettelőnyhöz. 

A harmadik felvonásban Medvegyev jóval összeszedettebben adogatott – persze ez nem oly meglepő, tekintve hogy hajszálra került a kieséstől. Kemény munkával a harmadik és a kilencedik játékban is bréklabdákhoz, bréklabdához jutott, de Zverev mindahány alkalommal hárította azokat. Egészen a rövidítésig mentek a teniszezők, amelyben Medvegyev 7–4-re bizonyult jobbnak, ezzel szépített.

Egyre stabilabb lett az orosz teniszező teljesítménye, a 4. játszmában 90 százalékos hatékonysággal szerzett pontot az első szerváiból, és fogadóként sem inogott meg. Ismét a tie-breakig zajlott a küzdelem, annak végeredménye ezúttal is az orosznak kedvezett, 7–5-re.

A mindent eldöntő szettben Medvegyev átvette az irányítást, úgy tűnt, kézben tartja az eseményeket. Nagy előnyt szerzett magának azzal, hogy az ötödik játékban brékelt, és ezt a különbséget még tovább növelte: hatalmas küzdelemben 5:7, 3:6, 7:6, 7:6, 6:3-ra diadalmaskodott, 4:22 óra alatt. 

A US Open-győztes Danyiil Medvegyev karrierje során harmadik alkalommal jutott be az Australian Open döntőjébe, 2021-ben Novak Djokovicstól, 2022-ben Rafael Nadaltól kapott ki. A vasárnap esedékes fináléban a Djokovicsot az elődöntőben felülmúló olasz Jannik Sinner lesz az ellenfele.

 

Tenisz
2024.01.26. 08:10

Aus. Open: Sinner parádés játékkal állította meg Djokovicsot és döntős

Az olasz megtörte a világelső szerb 33 meccs óta tartó melbourne-i veretlenségét.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (kemény pálya, 86 500 000 ausztrál dollár)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Danyiil Medvegyev (orosz, 3.)–Alexander Zverev (német, 6.) 5:7, 3:6, 7:6 (7–4), 7:6 (7–5), 6:3

KORÁBBAN
Sinner (olasz., 4.)–Djokovics (szerb, 1.) 6:1, 6:2, 6:7 (6–8), 6:3

 

Legfrissebb hírek

Nyolc év után megvált edzőjétől Danyiil Medvegyev

Tenisz
2025.09.01. 11:30

Meglepetés a US Openen, búcsúzott a harmadik kiemelt Zverev

Tenisz
2025.08.31. 08:30

US Open: Cicipasz döntő szettben búcsúzott; Gauff legyőzte az olimpiai ezüstérmest

Tenisz
2025.08.29. 07:59

Zverev még nincs csúcsformában, de sikerrel vette az első akadályt a US Openen

Tenisz
2025.08.27. 09:32

US Open: egy fotós megindult a meccslabdánál, a bíró közbelépett, több sem kellett Medvegyevnek – videó

Tenisz
2025.08.25. 10:32

US Open: máris búcsúzott a korábbi győztes; Djokovics hozta a kötelezőt

Tenisz
2025.08.25. 08:21

Zverev és Alcaraz elődöntős Cincinnatiben, Gauff kiesett

Tenisz
2025.08.16. 08:46

Az első kiemelt Zverev és a második Fritz sem jutott be a döntőbe Torontóban

Tenisz
2025.08.07. 08:57
Ezek is érdekelhetik