Tenisz: Bondár kiesett a nyolcaddöntőben Kolozsváron

Vágólapra másolva!
2023.10.19. 18:16
null
A nyolcaddöntőben kiesett Bondár Anna (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Bondár Anna egyesben a nyolcaddöntőben búcsúzott a 259 ezer dollár (95 millió forint) összdíjazású kolozsvári kemény pályás tenisztornán.

 

A világranglistán legjobb helyen (116.) jegyzett magyar játékosra a román Elena Gabriela Ruse (188.) várt a 16 között.

Az első szettben Bondár kétszer is elvette ellenfele adogatójátékát, de a brékelőnyét nem tudta megtartani, a rövidítésben pedig ellenfele összpontosított jobban. A második játszmában Ruse 4:2-re elhúzott, és harmadik bréklabdáját kihasználva a hetedik játékot is megnyerte, majd kiszerválta a mérkőzést, amely 1 óra 51 percig tartott.

Bondár párosban még versenyben van, a kiírás szerint csütörtökön (ma) este lejátssza negyeddöntőjét a belga Kimberley Zimmermann oldalán.

WTA-TORNA, KOLOZSVÁR (259 ezer dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Elena Gabriela Ruse (román)–Bondár Anna 7:6 (7–4), 6:2

KÉSŐBB
PÁROS,
NEGYEDDÖNTŐ
Bondár Anna, Kimberley Zimmermann (magyar, belga, 2.)–Leolia Jeanjean, Valerija Sztahova (francia, ukrán)

Legfrissebb hírek

Marozsán egyet javított, Fucsovics egyet rontott a világranglistán

Tenisz
20 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Babosék az elődöntőben búcsúztak Méridában

Tenisz
2025.03.01. 09:15

Babos Tímeáék párosa elődöntős Mexikóban

Tenisz
2025.02.28. 08:28

Bondárék játék nélkül búcsúztak párosban Austinban

Tenisz
2025.02.27. 08:59

Babosék a negyeddöntőben a méridai tenisztornán

Tenisz
2025.02.27. 08:41

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32
Ezek is érdekelhetik