Sportrádió: Alcaraz legyőzése után be kellett mutatkoznom a sajtótájékoztatón – Marozsán

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.10.29. 12:45
null
Marozsán Fábián a Sportrádió vendége volt (Fotó:<a href="https://www.facebook.com/photo?fbid=357309330162738&amp;set=a.178496431377363" target="_blank"> facebook.com/Sportrádió</a>)
A férfi teniszezők világranglistáján 62. helyen álló Marozsán Fábián a Sportrádió Hazafutás című műsorában Lantos Gáborral beszélgetett eddigi sikereiről, terveiről.

 

 

Marozsán Fábián a Sportrádióban többek között arról is beszélt, hogy a Carlos Alcaraz elleni római győzelme utáni sajtótájékoztatón még be kellett mutatkoznia az újságíróknak, azóta azonban nagyot fordult vele a világ.

„A sajtótájékoztatón dugig volt a terem, egyes újságírók meg azt kérdezték, hogy ki vagyok én, honnan kerültem ide, mit lehet rólam tudni. Jól nevelt fiatalemberként szépen bemutatkoztam. Ott ismertek meg igazán az emberek, mert az a győzelem az egész világon a lapok címoldalára került. Számomra is hihetetlen volt” – idézi fel az origo.hu a Sportrádióban elhangzott beszélgetést.

Marozsán pályafutása kezdeti szakaszára is visszaemlékezett.

„Öt éves koromban kezdtem el teniszezni. Érden nőttem fel és az édesapámtól tanultam mindent. Nem volt sok edzőm, lépésről-lépésre haladtam. Nagyon büszke vagyok, hogy egy érdi kisgyerek idáig el tudott jutni, de itt nem szeretnék megállni.”

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

 

Legfrissebb hírek

Cincinnatiben is Sinner–Alcaraz döntőt rendeznek

Tenisz
4 órája

Zverev és Alcaraz elődöntős Cincinnatiben, Gauff kiesett

Tenisz
Tegnap, 8:46

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Bardóczky Kornél megnevezte, kik készülhetnek az osztrákok elleni Dk-párharcra

Tenisz
2025.08.14. 16:05

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
2025.08.13. 12:40

Szeles Mónikának a betegsége új kezdetet jelent

Tenisz
2025.08.12. 17:09
Ezek is érdekelhetik