US Open: minden játszma eleje Rubljové volt, mégis Medvegyev győzött

Vágólapra másolva!
2023.09.06. 23:05
null
Danyiil Medvegyev három játszmában győzött (Fotó: MTI)
A harmadik helyen kiemelt Danyiil Medvegyev három játszmában (6:4, 6:3, 6:4) legyőzte honfitársát, Andrej Rubljovot az Egyesült Államok nemzetközi teniszbajnokságának (US Open) szerdai játéknapján, és bejutott a legjobb négy közé. A nőknél a második kiemelt Arina Szabalenka két játszmában (6:1, 6:4) verte meg a kínai Cseng Csin-vent, így ő is elődöntőzhet.

Andrej Rubljov remekül kezdett, ellenfelének megnyert labdamenete sem volt még, amikor ő már brékelt, és 2:0-ra vezetett. A következő gém is Rubljové lett, ám lassacskán a hőséggel megint nehezen barátkozó Danyiil Medvegyev is felvette a fonalat, 1:3-nál elvette riválisa adogatását, majd 4:4-nél ismét, és magabiztos játékkal, Rubljovnak akkor már esélyt sem nagyon adva megnyerte az első játszmát.

Bár a következő szettet Medvegyev brékkel nyitotta, utána zsinórban elveszített három gémet – az egyik adogatójátékát nullára... Rubljov tehát ismét meglépett, csakhogy megint jött a fordulat: Medvegyev öt játékot nyert meg egymás után, ezzel az övé lett a játszma is. Mindkét játékos sokat rontott, a 13-13 ki nem kényszerített hiba sokatmondó.

A harmadik játszmában Medvegyev brékpontról mentette meg az első gémet, de a maratoni hosszúságú harmadikat már nem sikerült neki. Aztán brékelt ő is, majd – ez egy ilyen meccs volt – megint elvesztette a saját adogatását... De Rubljov megint nem tudta kihasználni a lépéselőnyt: 4:3-as vezetésénél elveszítette az adogatójátékát, és bár a következő gémben ő is kiharcolt egy bréklabdát, nem tudott élni vele. Az utolsó gémben Rubljov elkeseredetten küzdött a versenyben maradásért, négy mérkőzéslabdát hárított, de az ötödiket már nem tudta – Medvegyev jutott be a legjobb négy közé.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A nők kora délutáni mérkőzésén Arina Szabalenka nullára nyert adogatógémmel kezdett, utána elvette Cseng Csin-ven szervagémjét, majd ugyanez megismétlődött a következő percekben. S bár a kínai teniszezőnek sikerült megnyernie egy labdamenetet Szabalenka harmadik adogatógémjében, sőt saját szerváiból meglett a becsületpont is, nem férhetett kétség ahhoz, kié lesz – mindössze 28 perc után – az első szett.

A második játszma már egészen más képet mutatott: Cseng adogatásai feljavultak, a kínai teniszező a második szerváiból is több pontot csinált, mint korábban. A bréket így sem tudta elkerülni, Szabalenka 3:3-nál lopta el a szerváit. A fiatal kínai azonban küzdött, 3:5-nél három remek szervával elhárította az első meccslabdát, ahhoz azonban nem volt ereje, hogy elnyerje riválisa adogatójátékát – Szabalenka 6:4-gyel elvitte a második szettet, egyben a meccset.

A leendő világelső sorozatban a harmadik évben jutott be a US Open elődöntőjébe, és a Vondrousová–Keys mérkőzés győztese ellen teheti majd meg azt a lépést, amelyiket korábban még egyszer sem sikerült – először lehet finalista egyesben ezen a versenyen.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

US OPEN, NEW YORK (65 millió dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Medvegyev (orosz, 3.)–Rubljov (orosz, 8.) 6:4, 6:3, 6:4
Korábban
Shelton (amerikai)–Tiafoe (amerikai, 10.) 6:2, 3:6, 7:6, 6:2
Djokovics (szerb, 2.)–Fritz (amerikai, 9.) 6:1, 6:4, 6:4
Csütörtök hajnalban
Alcaraz (spanyol, 1.)–A. Zverev (német, 12.)

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Cseng Csin-ven (kínai, 23.) 6:1, 6:4
Korábban
Gauff (amerikai, 6.)–Ostapenko (lett, 20.) 6:0, 6:2
Muchová (cseh, 10.)–Cirstea (román, 30.) 6:0, 6:3
Csütörtök hajnalban
Vondrousová (cseh, 9.)–Keys (amerikai, 17.)

Arina Szabalenka a győzelem után (Fotó: Getty Images)
Arina Szabalenka a győzelem után (Fotó: Getty Images)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik