Davis-kupa: Minden feltétel adott, hogy a tervek szerint haladjunk – Nagy Zoltán

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2023.09.12. 19:52
null
Fucsovics Márton nélkül meccselünk a törökökkel (Fotó: Árvai Károly)
Sajtótájékoztatót tartottak a szeptember 15-16-án esedékes Magyarország–Törökország Davis-kupa-osztályozó helyszínén, a keszthelyi Helikon Teniszcentrumban a csapatok részvételével.

 

CÉL A JÖVŐ ÉVI SELEJTEZŐ! Nagy Zoltán szövetségi kapitány és a Davis-kupa-válogatott azért lép pályára pénteken és szombaton, hogy a torna 2024-es kiírásának fináléjáért mérkőzhessen meg azon év elején – mivel azonban óriási csatában idén februárban, Tatabányán kikaptunk a franciáktól 3–2-re a selejtezőben, osztályozót kell vívnunk ennek újbóli eléréséért. A szintén februári sorsoláson az I-es világcsoport playoffjában a szlovéneket 4–0-ra megverő Törökországot kaptuk, ugyanakkor az is kiderült, miénk a pályaválasztás joga – és mivel a török játékosok rendszerint kemény pályán játszanak, Nagy Zoltán szerint kézenfekvő volt szakmai szempontból a salakborítás választása.

A Magyar Teniszszövetség a megbeszélések során az újjáépült keszthelyi Helikon Teniszcentrum mellett döntött – ugyanakkor egy felújított, és ami még fontosabb, Davis-kupa-szempontból újonc helyszínre esett a választás, így az akklimatizációra némileg a magyar válogatottnak is szüksége volt.

„Vasárnap délután érkeztünk, és mivel új teniszcentrumról van szó, először megismertük és bejártuk a környéket, megnéztük, milyenek a feltételek a felkészüléshez  – kezdte gondolatait Nagy Zoltán. – Hétfőtől kezdődött az érdemi munka napi két edzéssel, illetve a kondival és különböző rehabilitációs műveletekkel. Szokjuk a pályát, de az eddig itt töltött napok alapján úgy vélem, minden adott, hogy a tervek szerint haladjunk, optimálisak a körülmények.”

Lapunk kérdésére Nagy jobban belement a felkészülést illető elképzeléseibe is.

„Szeretek csapatban gondolkodni ez azt jelenti: mindenkinek megadni, amire vágyik – így a kapitány. – Tehát az edzések is aszerint vannak felépítve, hogy azt tartjuk szem előtt, mi az a munka, ami az egyes játékosok megfelelő felkészülését szolgálja. Nyilván átmegyünk kötelező dolgokon is a tréningeken, és ehhez kapcsolódnak edzés előtti, kiegészítő elemek, akár a jókedvért felelős labdás gyakorlatok, vagy esetleg relaxáció. Ezek mind hozzátesznek az élesítéshez, a kiegyensúlyozottsághoz.”

A kapitány röviden kitért az ellenfél törökökre is.

„Természetesen a felkészülés során az ő játékukkal is foglalkozunk majd, de úgy vélem, egyelőre nem ennek kielemzése a legfontosabb, hanem a mi csapatunk minél jobb »összeállítása«”. 

Mint az már ismert, legmagasabban jegyzett férfi teniszezőnk, Fucsovics Márton ezúttal nem tagja a keretnek – Nagy Zoltán kifejtette, mennyire érte ez a helyzet váratlanul.

„Marci a wimbledoni időszak után úgy döntött stábjával, hogy a salakszezon további része helyett kemény pályán készül, a US Openre koncentrált. Beszéltem vele és csapatával a Davis-kupáról, amíg itthon volt, akkor még nem tudott egyértelmű választ adni. Aztán a winston-salemi 250-es verseny után egy-egy apróbb sérülés jelentkezett nála, ezzel együtt végül úgy döntött, nem vállalja a szereplést. Valamennyire számítottam erre a korábbi beszélgetések alapján.”     

DAVIS-KUPA, I-ES VILÁGCSOPORT, OSZTÁLYOZÓ, SZEPTEMBER 15-16.
MAGYARORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG
A MAGYAR CSAPAT ÖSSZEÁLLÍTÁSA (zárójelben jelenlegi ATP-ranglistahelyezésük)

Marozsán Fábián (92.)
Piros Zsombor (111.)
Valkusz Máté (227.)
Fajta Péter (547.)
Füle Mátyás (566.)
Szövetségi kapitány: Nagy Zoltán

A TÖRÖK CSAPAT ÖSSZEÁLLÍTÁSA (zárójelben jelenlegi ATP-ranglistahelyezésük)
Cem Ilkel (219.)
Altug Celikbilek (260.)
Yanki Erel (339.)
Ergi Kirkin (341.)
Sarp Agabigun (979.)
Szövetségi kapitány:  Alaatin-Bora Gerceker

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik