Davis-kupa: Marozsán után Piros is legyőzte török ellenfelét

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.15. 16:22
null
<a href="https://www.nemzetisport.hu/galeria/davis-kupa-magyrorszag-torokorszag-1-nap-fotok-szabo-miklos--7213" target="_blank">Marozsán Fábián után Piros Zsombor is könnyed győzelemmel kezdett a Davis-kupa osztályozóján <br />A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Szabó Miklós)</a>
Marozsán Fábián után Piros Zsombor is győzelemmel kezdte meg szereplését a keszthelyi Davis-kupa-osztályozón, ahol a világranglista-219. török Cem Ilkel ellen nyert két szettben, 6:2, 6:3-ra.

 

A magyar teniszválogatott Marozsán Fábián Altug Celikbilek elleni kétszettes sikerével kezdte a Davis-kupa keszthelyi osztályozóját, ezután pedigPiros Zsombor a világranglista 219. helyén álló 28 éves Cem Ilkellel csapott össze.

Az első számú török az első két szervajátékát ugyan még megnyerte, de a magyar a 2:1-es hátránya után két brékkel zsinórban öt gémet nyert, s a második játszmalabdáját kihasználva 6:2-es előnybe került mindössze 33 perc alatt.

A világranglistán 111. Piros a második szett első gémjét ugyan semmire elveszítette, ám ez nem szegte a kedvét, 2:2 után megint elvette ellenfele adogatását, majd a török két bréklabdáját is hárította, végül egy óra 14 perc alatt nyert 6:2, 6:3-ra.

„Korábban egy óriási mérkőzésen az ellenfelem megvert, rendkívül jól szervált – mondta a magyar teniszező a találkozó után. – Ezt most is megvillantotta néhányszor, de nem volt annyira magas szintű. Arra számítottunk, hátulról nem zárja le gyorsan a pontokat, de a hosszú labdamenetekben szerencsére jobban teljesítettem összességében. Arányaiban többet kihoztam magamból, mint ő magából. Teljesen nem vagyok elégedett, az elején volt hiányérzetem a tenyereseimet illetően, de a vége felé már kezdett működni.”

Nagy Zoltán kapitány azzal kezdte nyilatkozatát, csütörtökön még csak reménykedtek abban, hogy 2–0-val zárul a másnap, de ez realitássá vált.

„Nem könnyű elkezdeni egy párharcot, és Fábi az első pár gémben nem volt annyira meggyőző, utána viszont kétségtelenné vált, hogy ő a jobb játékos – jelentette ki a szakvezető. – Zsombor mérkőzése alatt nyugodt voltam a padon, mert szerintem nem volt olyan szakasz, amikor veszélyben lett volna a győzelme. Az új labdákkal rendre összejött a brék, és Zsombi egyértelműen többet tud erről a játékról az ellenfelénél, emellett kellően agresszívan is ütött. Kettő–nullra vezetünk, de ez nem jelenti azt, hogy kikapcsolhatunk, mert a párharcnak még nincs vége.”

Nagy Zoltán hozzátette, az állás ismeretében elképzelhető, hogy változtat a páros összetételén, de erről még bőven van ideje dönteni.

A szombati versenynap 11 órától a férfi párosmeccsel indul, ahol Marozsán Fábián Valkusz Mátéval Ergi Kirkin és Sarp Agabigün ellen lép pályára, majd Marozsán Ilkellel, Piros pedig – ha még szükséges – Celikbilekkel vív meg.

TENISZ
DAVIS-KUPA-OSZTÁLYOZÓ, KESZTHELY
Magyarország–Törökország 2–0

Piros Zsombor–Cem Ilkel 6:2, 6:3

KORÁBBAN
Marozsán Fábián–Altug Celikbilek 7:5, 6:2

Szombat
11.00:

Marozsán Fábián, Valkusz Máté–Ergi Kirkin, Sarp Agabigün
Marozsán Fábián–Cem Ilkel
Piros Zsombor–Altug Celikbilek (ha szükséges)

Legfrissebb hírek

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
23 órája

Alcaraz nehéz meccset nyert meg Struff ellen, Szabalenka megállította Raducanut Wimbledonban

Tenisz
2025.07.04. 23:07

„Friss voltam és kipihent” – Fucsovics a Monfils elleni győzelme után

Tenisz
2025.07.04. 19:12

Besötétedett Wimbledonban, Fucsovics döntő szettről folytatja a mérkőzését pénteken

Tenisz
2025.07.03. 21:50

„Nehéz nap volt” – Marozsán Fábián a wimbledoni nyertes nyitánya után

Tenisz
2025.07.01. 17:24

Fucsovics Márton: Érzem magamban az erőt és a motivációt

Tenisz
2025.07.01. 09:09

A „floridai aligátor” útja az elitbe – a Ben Shelton-portré

Képes Sport
2025.06.29. 10:25

Fucsovics Márton: Remélem, egyszer eljutok még a legjobb nyolcig Grand Slam-tornán

Tenisz
2025.06.24. 18:08
Ezek is érdekelhetik