US Open: a torna után visszavonul az ászrekorder

Vágólapra másolva!
2023.08.24. 11:39
null
A US Open után visszavonul John Isner (Fotó: Getty Images)
A jövő héten rajtoló amerikai nyílt bajnokság után visszavonul az ászrekorder John Isner, aki 2010-ben megnyerte minden idők leghosszabb teniszmérkőzését.

 

A 38 éves amerikai játékos szerdán közölte, hogy a US Open lesz az utolsó tornája profiként.

„Tizenhét év elég volt, és bár nem lesz könnyű az átállás a civil életre, minden másodpercet élvezni fogok a szeretteimmel” – jelentette ki a négygyermekes családapa.

A 208 centis sportoló 2007 óta 16 trófeát nyert, és 2018-ban nyolcadik volt a világranglistán.

Isner 14 411 ásszal vezeti az örökranglistát, emellett az ő nevéhez fűződik minden idők leggyorsabb mért adogatása: a 2016-os Davis-kupa első fordulójában 253 kilométer/órás sebességgel ütötte át a labdát a háló felett.

Leghíresebb meccsét 2010-ben vívta Wimbledonban, amikor három nap alatt, 11 óra 5 perces találkozón verte meg a francia Nicolas Mahut-t. Emiatt a maratoni összecsapás miatt változtatták meg később a londoni szervezők a szabályokat, hogy rövidítsék a mérkőzéseket.

Legfrissebb hírek

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Tenisz: Fucsovics simán kikapott Runétól Stockholmban

Tenisz
2025.10.16. 21:09

Az ötödik kiemelt Nakashima vár Marozsánra az Almatiban zajló tenisztornán

Tenisz
2025.10.14. 15:00

Marozsán: Közel jártam Fritz legyőzéséhez

Tenisz
2025.10.04. 12:27

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Marozsán bízik a jó folytatásban Sanghajban

Tenisz
2025.09.30. 19:01

Fucsovicsnak az újabb bravúr már nem jött össze a tokiói tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 08:14

Marozsán bejutott a negyeddöntőbe a pekingi tenisztornán, Sinner vár rá

Tenisz
2025.09.27. 07:25
Ezek is érdekelhetik