Tenisz: Valkusz búcsúzott a selejtezőben a US Openen

Vágólapra másolva!
2023.08.22. 22:34
null
Valkusz Máténak már nincsenek fájdalmai (Fotó: AFP)
Valkusz Máté kikapott az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában.

 

A világranglistán 226. játékos idén Szkopjéban challengertornát nyert, majd porckoronggyulladás miatt Wimbledonban visszalépett a kvalifikációtól, és azóta nem játszott tétmeccset. A US Openre másfél hónap kihagyás után, két hetet tudott készülni.

„Szerencsére már nincsenek fájdalmaim, de elment a meccsrutinom, sokat teniszezni sem tudtam a sérülésem miatt” – fogalmazott menedzsmentjének a tájékoztatása szerint a korábbi junior világelső. – „Inkább kondiedzéseim voltak, gyógytornáztam, sokat pihentem, kikapcsolódni is volt lehetőségem, nyaraltam a barátaimmal, a barátnőmmel. Az elmúlt években minden sérülésemnél nagy nyomást helyeztem magamra, rágörcsöltem a visszatérésre, hiába hagytam ki sokat, eszembe sem jutott a minőségi pihenés, ami mentálisan nem tett jót. Most feltöltődtem és motiváltabbnak érzem magam, mint az elmúlt időszakban bármikor.”

New Yorkban a 25 éves magyar teniszező a francia Terence Atmane-nal (218.) csapott össze - pályafutása során először -, aki júliusban salakon Piros Zsombort, valamint kemény pályán Fucsovics Mártont is legyőzte. Valkusz ellen is magabiztosan hozta az első szettet, majd a másodiknak a rövidítésében két mérkőzéslabdája is volt, de a Davis Kupa-válogatott magyar hárította őket, és kiegyenlített. Az utolsó felvonásban ismét a balkezes ellenfél akarata érvényesült, így Valkusznak ezúttal sem jött össze a Grand Slam-főtábla.

US OPEN, NEW YORK (65 millió dollár, kemény)
FÉRFI EGYES
Selejtező, 1. kör

Terence Atmane (francia)–Valkusz Máté 6:2, 6:7 (6–8), 6:3

NŐI EGYES
Selejtező, 1. kör
Gálfi Dalma (17.)–Jessika Ponchet (francia) 6:4, 6:4
21.50: Babos Tímea–Jessica Bouzas Maneiro (spanyol, 30.)
23.00:
Jani Réka–Fiona Crawley (amerikai)
KORÁBBAN
Bondár Anna (24.)–Katarina Zavacka (ukrán) 7:6 (7–2), 6:4

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
7 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
21 órája

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
Tegnap, 17:50

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
Tegnap, 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
2025.09.09. 12:05

Egyszerűen briliáns volt – sorra gratuláltak a sport nagyjai Alcaraznak a US Open-siker után

Tenisz
2025.09.08. 11:31

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05
Ezek is érdekelhetik