Tenisz: Marozsán Fábián hosszú távra tervez a legjobb száz között

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2023.08.17. 19:57
null
Marozsán Fábián (Fotó: Koncz Márton)
Címkék
Sajtótájékoztatót rendeztek Marozsán Fábián, világranglista-82. teniszező, valamint edzője, Balázs György és menedzsere, Somogyi Zsolt részvételével. Elsősorban az elmúlt három hónap eseményei és a közelgő US Open kerültek szóba.

Többnyire a jó eredményei beszélnek helyette, most viszont Marozsán Fábián csapatával egyetemben úgy döntött: ténylegesen is beszélni kíván – edzőjével, Balázs Györggyel és menedzserével, Somogyi Zsolttal az oldalán részletesen beszámoltak az elmúlt hónapok történéseiről, és a közeljövő céljairól. A 82. helyezéssel karriercsúcsot döntő teniszező május 15-én a római mestertornán legyőzte Carlos Alcarazt a 32 között, aztán június elejétől új edzői gárda kezdte egyengetni a pályafutását, Balázs György vezetésével, majd jött a perugiai challengersiker. Azóta volt wimbledoni szereplés, bosszantó vereség a trieszti challengeren, később combsérülés is hátráltatta Marozsánt, amely miatt visszalépett Banja Lukában az elődöntőtől, és végül nem utazott el a következő, winston-salemi 250-es tornára.

„Bár a füves borítást kevésbé kedvelem, mégis a szezonom legjobb Grand Slamje volt a wimbledoni – kezdte a sajtótájékoztatót Marozsán Fábián, aki emellett a Roland Garroson megszerezte első kvalifikációs GS-győzelmét. – Lejátszhattam életem első ötszettes mérkőzését (Maximilian Marterer ellen a wimbledoni selejtező harmadik körében – a szerk.), sajnos nem sikerült nyernem, de szerencsés vesztesként felkerülhettem főtáblára. Mivel előző nap este derült csak ki, hogy Nick Kyrgios visszalép, nem tudtam túl sokat készülni előtte, ám így is óriási élmény volt főtáblán olyan sok néző előtt játszani, még játszmát is nyertem a korábbi top tízes David Goffin ellen.”

„Nagyon jó szakemberek vesznek körül, Gyuri és Zsolt is nagyon sokat segít, de persze nem csak ők dolgoznak velem – nevezte meg Balázs György vezetőedzőt és Somogyi Zsolt menedzsert Marozsán. – Kezd összeállni minden, tovább dolgozunk azon, hogyan tudnék több mérkőzést nyerni.”

Balázs is megerősítette együttműködésük olajozottságát. „Jó a kémia a csapatban, és ennek az emberi oldala is fontos, nem csak a tenisz része. Egyértelműen Fábi építése a cél, és ebben felfelé tartunk. Fábival akkor találkoztam először, amikor még gyerek volt, később teniszeztünk is együtt, de most nagyon örülök, hogy sikerült ezekben a hónapokban még jobban megismernünk egymást. Jó látni, ahogy meccsről meccsre fejlődik, és amint elhiszi, hogy ott lehet a legjobbak között, úgy lesz még erősebb.”

„Fontos egy projektben, és ez ebben a gárdában megvan: hogy egy hajóban ülve egy irányba tartsunk, és egyszerre húzzunk – ezek már Somogyi gondolatai. – Gyuriban minden megvan, amire egy élsportolónak szüksége lehet, emellett Fábi érzékeny srác, de bizakodóak vagyunk, hogy Gyuri kihozza majd belőle a maximumot.”

Marozsán teljesítette egyik célját, a top száz közé kerülést, azonban nem állna meg itt. „Tovább szeretnék menni: nemcsak éppen megragadni, mondjuk a 95. hely környékén a következő két évben, hanem inkább az 50.-hez kerülnék közel. Arra is törekszem, hogy több ATP-tornán szerepeljek a challengerekkel szemben.”

Marozsán jövő szerdán utazik New Yorkba, ahol a US Openen szerepel először alanyi jogon GS-főtáblán.

„Az elsődleges szempont: mérkőzést nyerni, erre reális esély van, utána nagy dolog lenne neves ellenféllel játszani. Aztán pihenek egy hetet, és remélem, a szeptemberi Davis-kupán számítanak rám.”

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: madridi derbi a BL nyolcaddöntőjében

Minden más foci
6 órája

Matthäus: A Bayern München Németország első számú csapata; Tomori: A legvégén eksztázisba kerültünk

E-újság
6 órája

Utolsóként a tizenegyesekkel felülkerekedő Nottingham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
6 órája

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
7 órája

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
8 órája

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
8 órája

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik