Tenisz: Davis-kupa-kerettagot igazolt Marozsánék klubja

Fajta Péter (Fotó: Koncz Márton)
A Hajdúszoboszlói Sportegyesületben folytatja pályafutását a teniszező Fajta Péter, aki így Bondár Anna és Marozsán Fábián klubtársa lesz.
A klub közlése szerint a 21 éves játékos minél hamarabb szeretne eljutni a top 200-ba, majd bekerülni a világ legjobb teniszezői közé.
Tumbász József, a HSE szakosztályvezetője kiemelte Pataki Márk szakmai vezető szerepét, azt, hogy ő mindhárom játékost jól ismeri, és tudja, mennyi potenciál van bennük. Többek között ezért sem volt kérdés, hogy leigazolták a Davis-kupa-kerettag Fajta Pétert is – olvasható a tájékoztatásban.
A közlemény kitér arra is, hogy Czeglédi Gyula polgármester kiemelkedőnek nevezte az egyesületnél folyó szakmai munkát, és úgy fogalmazott: fiatal, népszerű és sikeréhes játékosok kerültek Hajdúszoboszlóra, akik ország- és világszerte viszik a fürdőváros jó hírét.
(MTI)
Legfrissebb hírek

Fajta Péter nyerte a gyulai tenisztornát
Tenisz
2024.06.02. 15:41

Tenisz: kemény ellenfeleink lesznek a németek a Davis-kupában
Tenisz
2023.12.22. 14:51

Tenisz: két hét alatt két versenyt is rendeznek a GS Clubban
Tenisz
2023.08.23. 12:43

NB III: a Hajdúszoboszló visszalép a harmadosztálytól
Labdarúgó NB II
2023.06.07. 09:27

NB III: döntetlent hozott a hajdúsági rangadó
Labdarúgó NB II
2023.03.16. 16:22
Ezek is érdekelhetik