Tenisz: Marozsán Fábián a Hajdúszoboszló színeiben folytatja pályafutását

Vágólapra másolva!
2023.02.24. 14:40
null
Marozsán Fábián jelenleg 162. a férfi világranglistán (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Bondár Anna után Marozsán Fábián személyében újabb válogatott teniszezőt igazolt a Hajdúszoboszló SE.

 

A klub pénteki sajtótájékoztatóján a 23 éves Marozsán Fábián elmondta, nagy várakozásokkal szerződött a HSE-hez.

„Örömmel jöttem ide, és remélem, hozzá tudok járulni ahhoz, hogy még több gyerek kezdjen el teniszezni a városban. Szeretnék itt időt tölteni majd a fiatalokkal és az amatőr sportolókkal is” – jelentette ki a világranglista 162. helyezettje, aki Fucsovics Márton (78.) után a második számú magyar férfi játékosnak számít.

Czeglédi Gyula polgármester azzal kezdte mondandóját, hogy a labdarúgáson túl is van élet a sportban, és nagy öröm számára, hogy a HSE új vezetése a tenisz irányába fordul.

„A fürdőnk és Bondár Anna után Fábián a harmadik nemzetközi csillagunk, aki méltán pályázik top 100-as helyezésre. Városunkról mindent elmond, hogy Budapest után Hajdúszoboszlón regisztrálták Magyarországon a legtöbb, 1.16 millió vendégéjszakát 2022-ben. További jó hír, hogy a HSE-nek a korábbinál ötmillióval több, 32 millió forint jut idén a város költségvetéséből” – tette hozzá a polgármester.

A legjobb magyar női teniszező, a rangsorban 76. Bondár Anna 2020 júliusában igazolt a Hajdúszoboszló SE-hez.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nagy csatában kiharcolt győzelemmel kezdett a kantoni WTA-tornán

Tenisz
Tegnap, 10:17

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Bondár Anna döntős a csinani challenger-tenisztornán

Tenisz
2025.10.17. 13:21
Ezek is érdekelhetik