Tenisz: Marozsán Fábián visszalépett az Emilia-Romagna tornától – videó

Vágólapra másolva!
2023.06.20. 10:50
null
Marozsán Fábián a nagyobb versenyeken is ki szeretné próbálni magát (Fotó: AFP)
Marozsán Fábián visszalépett az olaszországi Montechiarugolóban zajló challenger besorolású salakpályás tenisztornától.

A világranglistán 91. magyar teniszező hétfőn hajnalban érkezett meg a helyszínre Perugiából – ahol vasárnap pályafutása harmadik tornagyőzelmét aratta –, és az ATP honlapja szerint ötödik kiemeltként vághatott volna neki a versenynek, amelynek sorsolásában kedden már nem szerepelt.

A 23 esztendős játékos hétfőn este közösségi oldalán jelentette be, hogy valószínűleg változik a versenyprogramja és több nagyobb verseny selejtezőjében is szerencsét próbál majd.

„Lehet, hogy lesznek nehéz meccsek vagy nem olyan eredmények, amilyeneket szeretnék, de a fejlődés érdekében ezt meg kell lépnem” – mondta értékelő videójában Marozsán, majd azt is elárulta, hogy legközelebb a hétfőn kezdődő wimbledoni viadalon fog játszani karrierje első füvespályás versenyén.

„Nagyon örülnék annak, ha esetleg egy főtáblát tudnék játszani úgymond már top százasként, de ez nem lesz könnyű, mivel ott már nagyon-nagyon jó játékosok vannak. Megpróbáljuk kihozni belőle a maximumot” – zárta gondolatait a Hajdúszoboszló SE sportolója.

Legfrissebb hírek

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
5 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
11 órája

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
Tegnap, 20:02

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
Tegnap, 12:05

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
2025.09.07. 23:36

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Djokovics nem adja fel a 25. Grand Slam-trófeája megszerzését

Tenisz
2025.09.06. 12:03
Ezek is érdekelhetik